Egyenruha

Többen is kérték, hogy csináljunk képeket Arikáról egyenruhában. A nadrágokat külön lefotóztam, de nem adtam fel rá. A többi kép meg magért beszél. És itt a sorozat:

Ildi

Mozi

Ismét egy rövid bejegyzést ígérek, de úgyis kilométeres lesz.
Azt hiszem említettem már, hogy járunk a lányokkal playgroupokba. Az egyik csapat péntek reggel van, kedvesek, aranyosak, de... A másik csoport hétfő délben 12-kor kezdődik. Ez a csoport közvetlenebb. Valószínűleg a lányok is jobban érzik magukat, mert a pénteki csapatban sajna CSAK kisfiúk vannak, míg itt, azért lányok is és még majdnem Arika korú kislányok is vannak. Felszereltségében is különbözik a két hely, ez utóbbi, jobban felszerelt, egy kicsit. Ami érdekes és apró különbséget jelent. A pénteki csapatban mindenki maga csinálja a kávéját, teáját. A hétfőiben, mindig valaki megcsinálja mindenkinek. És természetesen az első pillanattól úgy kezeltek, mintha időtlen idők óta oda járunk. Mindig kellemes időtöltés nekem is. Az anyukák is sokkal közvetlenebbek. Szóval a playgroupos történelmünk úgy 3 hétre nyúlik vissza, és múlt csürötökön sms-t kapok, hogy péntek este moziba mennek és van-e kedvem csatlakozni, sőt, nagyon szívesen el is visz valaki ha szükséges. Nagyon meglepődtem és ugyanakkor nagyon jól is esett. Andrea, aki félig olasz, félig argentin, meg kicsi egyéb vér is folyik az ereiben, de itt nőtt fel 7 éves kora óta, értem jött. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk arrafele is, meg visszafele is a ház előtt még egy órát. A film egy könnyed darab volt a "Sex in the city". Tökjó, happyendes film. Gyönyörű ruhákkal amik még az én szívemet is megdobogtatták. No, kibújt a nő belőlem... Talán ennek a hatására is, de mivel június vége a nagy árleszállítások ideje (financiális év vége), kikönyörögtem egy DFO ( http://www.dfo.com.au/ )-s bevásárlást. Egyébként itt is a bálok ideje van, kell egy ruha, mert farmerben egy ilyen alkalommal nem lehet megjelenni. Találtam is, és igen olcsón. 269dollárról, le volt árazva 113-ra. Szóval, Apa bocskaija mellett már én sem vallok szégyent. Persze, 5-10 dolláros áron becsúszott még a csomagba a lányoknak is egy-egy kis ruha, meg egy pár apróság (csak zárójelben mondom, hogy az én ruhatáram kicsit korlátozott volt, mivel odahaza még úgy egyeztünk meg, hogy nekem majd itt frissítünk kicsit a ruhatáramon, azaz senki meg ne ijedjen, a jó öreg előre tervezett költségvetésünkön belül vagyunk még!).
A nap zárásaként megvettük, azaz majdnem megvettük, a mosogatógépünket és a szárítógépünket, mivel, akárcsak mindenhol mostanság hatalmas árleszállítások vannak a Good Guys-ban is. Hátra van még a mélyhütő, de azt láttunk egyet az Ebay-en, nagyon jó áron, előbb ott megnézzük. Hogy miért majdnem, nos azért, mert a mosogatógép nem volt raktáron, így lefoglalóztuk és majd jövő pénteken lezárjuk az üzletet, természetesen a mostani áron. Ja és még valami, érdemes és kell alkudni, bár 50-60 dollárnál többet nem nagyon lehet kiszedni belőlük, de és ismét egy de, érdemes többször elmenni érdeklődni, hogy mit mennyiért adnának oda, mert símán rá lehet fázni, főleg ha a termék ára nincs kifüggesztve. (a tegnapelőtt 50$-al kevesesebbet mondtak rá, így nagyobb lendülettel engedett a jófiú, de azért mi ezt az infót kihasználva-és végig hümmögve ártatlanul alkudozva- slusszpóénként úgy ütöttük le, mint egy egy taxiórát. A végeredmény $130 engedmény - Bocs, még annyit, hogy Luca a tegnap megkérdezte, mit jelent a jesztudáj . Így, ezzel a kiejtéssel. András)
Ugye nem lett rövid?!
Ildi

EEG és cserkészet

No, akkor itt a tegnapi meg mai beszámoló.
Ismét azt kell mondjam, hogy jó itt lenni.
Előbb leírom egy EEG viszgálat menetét a budapesti Heim Pál kórházban.
Reggel, ugyebár a vérvétel miatt éhgyomorra, fel Pestre. Mire ott végzünk kb 9,30, amikor átcaflatunk a fő épület első emeletére az EEG labor elé. Aztán várunk... és várunk. Jó esetben csak egy órát, bár, hozzáteszem mindegy mert utánna is várunk... és várunk. Szóval, nincs játék, nincs semmi amivel leköthetnéd a gyereket. Így aztán leleményes anyukák készülnek a feladatra. Aztán végre sorrakerülünk és ekkor kezdődik a tortúra. A gyerek fel kell feküdjön egy ágyra, ahol az elektródák feltétele és levételével együtt, durván 45-50 percet tölt lefeküdve. Miközben mozdulatlanul feküdnie kell. Jobb napokon egy-egy éneklő játékot mellette szabad zörgetni és esetleg meg is foghatja. Nekem legalább olyan tortúra mint neki, mert nekem kell csititgatni, fenyegetni, ígérgetni, csak hogy minden rendben legyen. A végén mindketten elfáradunk, mire jön a hosszabb várakozás, hogy bejussunk a dokihoz.
No, itt eleve nem sűritenek mindent egy napra. De, az EEG sokkal, de sokkal humánusabb! Egyrészt Arika nem kellett feküdjön! Játszhatott, néztünk mesét, csak a lényeg az, hogy minél kevesebbet mozogjon. Ami több volt az az, hogy fotozenzorikusan is tesztelték, azaz azt is nézték, hogy pl. a videojátékok milyen hatással lehetnek rá.
Ami meg extra volt az egészben, hogy 2,30-ra voltunk berendelve és 2,29-kor kijött egy hölgy és hívott. Szóval mindent összevetve egy kellemes tapasztalat volt.
A másik esemény ma a cserkészet volt. Arika már cserkész korú, ezért gondoltuk kipróbáljuk.
Igen hosszú délutánunk volt régi és új ismerősök társaságában. Arika az elején mindenképpen játszani szeretett volna, de aztán mikor kiderült, hogy játszás is van az egészben mégiscsak úgy döntött, hogy jó móka. Remélem, Keresztapja most igencsak örvend!!!
Nekünk szülőknek meg kellemes beszélgetés, Lucának meg egy jó játék.
Legközelebb velük a Botanikus kertbe megyünk kincskeresésre :).
No, úgy tűnik vehetünk most már cserkészruhát is.
A zutolsó hírünk pedig az, hogy a jövendőbeli házunk utolsó bennragadt tagja is talált albérletet, tehát két hét múlva költözhetünk!!!
Holnap megyünk mosogatógépet és szárítógépet vásárolni, a mélyhütőre van egy Ebay-es jó állapotú darab, azt is megnézzük jövőhét elején.
Akkor ismét mindenkinek: KÖLTÖZÜNK!!!
Ildi

Összefoglaló

Vasárnap óta nem tudtam belépni a blogunkba, hogy új bejegyzést írjak, pedig történnek ideát a dolgok. Aztán tegnap írtam Huginak egy emailt, hogy küldeném neki a bejegyzést, hátha Ő fel tudja rakni. Mondja, ma reggel, hogy neki sikerült belépni, ÉS láss csodát! Nekem is :)!
Szóval itt a beszámoló...
Szombaton, szokásos reggeli óvoda és Maciklub után hazajöttünk, megebédeltünk és aludtunk egy kicsit az esti mulatság apropóján. Aztán nagyjából este 7-re visszagurultunk a Magyarházba. Kicsit vegyes érzelmekkel mentünk el, mert hallottunk már jót is, rosszat is az efféle táncos mulatságokról. De, nagyon kellemesen meglepődtünk! Elsősorban egy pár szót a dolog apropójáról. Van a Magyar háznak is egy gyerkekből álló tánccsoportja, és amolyan mutassuk meg mindenkinek mit tudunk fellépés volt, fűszerezve egy kis profi tánccal, a Gyöngyösbokréta nevű társulattal. Az asztal ahova ültünk, a cserkészcsapat asztala volt, mert új barátaink a saját asztalukhoz foglaltak helyet nekünk is. Ami a korosztályt illeti, nos, pár hónapostól a bottal járókig mindenféle jelen volt. Nagyon sok gyerek volt. A lányok hamar megtalálták a saját korosztályukat. Persze Arika a vetítés alatt fent volt a színpadon, s néha őt kellett nézni... amíg Apa le nem repítette onnan, Luca pedig végigtáncolta a műsort, nem kis örömére a körülötte lévő nézöközönségnek, akik néha már nem a műsort, hanem Lucus nézték :).Szóval, jó volt. Éjfél körül tombola, és persze nyertünk is egy szilikon sütőformát.
Meg is állapítottuk, hogy tánccsoportban van a helye és csodák csodája, indul egy az ő korosztályát megcélzó csoport ott a helyszínen majd a vakáció után. Jut eszembe a jövöhéttől két hét iskolaszünet van idefele.
Vasárnap miután, felébredtünk, meglátogattuk Kropiékat egy finom ebéd és egy kis beszélgetésre. A lányok remekül érezték magukat, hiszen van két olyan fotel, amelyik remek csúszdaként használható, és bár nem sok játék akad MÉG náluk, azért jól elvoltak és hát Kropi meg is lepte őket, amikor szó nélkül belement a játékukba! Persze mi is nagyon jól éreztük magunkat és egy jót beszélgettünk, csak ahogy ilyenkor szokott történni, nincs mindenre idő :)!
Hétfő a "már szokásos" tevékenységgel a déli playgrouppal telt, meg munkával. De, azt hiszem Lucának még nem volt ilyen rossz napja. Ő sem tudja miért, de végig nyafogott és rajtam lógott.
A keddi nap a VicRoads jegyében telt el. Voltunk a hazard tesztet megcsinálni. Szerencsére Gyuri itthon volt, így a lányok nem jöttek velünk. A teszt az egy nagy vicc és teljes mértékben hülyeség. Pocsék minőségű videókon kell eldöntened, hogy mikor lassítanál, mikor előznél és mikor térnél jobbra. Annyira pocsék, hogy időnként csak rutinból kattintottunk, mert sejtettük, hogy mi a afeladat. Ja, a kedvencem, a sötétben való vezetés. Totál fekete képernyő, néhány világító pötty, és?... No, szerencsére 52% -ot kellett teljesíteni és az meglett mindkettőnknek bőven, deeee... Én személy szerint értelmetlen egy órának tartom. (Én floccs egy villamosról leszálló ürgét-András)
A szerdai napunk a múlt hetivel hasonló módon, a lányoknak, beleértve saját magam is, szabadfoglalkozás, míg Apa elment fejtágító tanfolyamra ezúttal a record keeping részre, azaz amolyan könyvelés gyorstalpalóra. De azért ez így nem teljesen fedi a valóságot. Azt hiszem a következő bejegyzés e két tanfolyamról fog szólni és András fogja lejegyezni.
A mai napon pedig VÉGRE veszünk gofrisütőt! És alig 15 dollárba fog kerülni, mert akciós! Aztán pedig elmegyünk a DFO-ba, ami amolyan outlet center szerűség.
Holnap pedig Arikáé a nap, mert megyünk EEG-re, és estére kaptunk kimenőt a Irmáéktól, azaz mozi. De erről majd holnap!
Ildi

a Megérkezés pillanata

Mint már írtuk, a Megérkezés pillanatában ott voltak Kropiék is, ők készítették ezt a képet. Bár, már nagyon réginek tűnik e pillanat, örökre megmarad.
András

Boldog születésnapot Gyuri!!!

Nagyon sok örömet, de főleg egészséget és előbb utóbb sok unokát kívánunk!!!

Még egyszer köszönjük hogy befogadtatok bennünket és ilyen sokat segíttek: Irma és Gyuri!

Ildi, András, Arika és Luca

A család három kis tündérkéje, balról jobbra: Tatiana, Luca és Arika

Arika

Ez a bejegyzés szóljon kicsit Arikáról.
Arika, mint valószínüleg sokan tudják már, epilepsziás. Ezért amikor elhatároztuk, hogy átkelünk az Óperenciás tengeren túl, oda ahol a kurta farkú malac túr, de még az Üveg hegyeken is túl, hát, vegyes érzelmeket keltett a környezetünkben a lányunk "állapota" miatt.
Hogy miért állapot? Azért, mert ha egy életet kell leélni vele, akkor nem lehet más mint egy állapot a teljes élet érdekében, ha meg kigyógyógyul belőle, akkor meg azért csak egy állapot...
Egyesek azt mondták: hova akartok ti menni egy beteg gyermekkel?!
De, sok órányi internetezés, meg levelezés után, úgy döntöttünk neki is itt sokkal jobb lesz.
Hogy miért gondoljuk így, hát elsősorban ha majd felnő, egy stabil gazdasággal rendelkező országban az életbe való elindulás, a karrier lehetőségek és az életkörülmények, másak.
A másik ok éppen a betegségére való tekintettel, gondoltunk arra, hogy itt más lehet. Hogy az lesz-e azt még nem tudom, de majd beszámolok. Ami biztos az, az, hogy Arika az otthoni óvodai éveinek utolsó felében nem evett. Panaszkodtak az óvónénik, panaszkodott a Dadus... Nem tudtuk miért, és mivel a gyógyszer tehet ilyet, hát ráfogtuk. Csakhogy, egyik alkalommal kibukott a gyerekből, hogy miért nem eszik... CSÚFOLJÁK!!! Kérdem, miért? Hát azért mert le eszi magát. Nos, én majdnem lefordultam a székről. Ettől a pillanattól kezdve nyitott füllel mentem az óviba érte, és sajnos a gyerekek között nem egy akadt, aki az én jelenlétemben, de még az óvónénik előtt is csúfolta, lebabázta, meg egyébb sértő szavakkal illette az én értelmes kislányom, aki mindezt annyira a lelkére vette, hogy inkább nem evett az óvodában!
Nos, az itteni iskolák, óvódák, közösségek-ben nagyon komoly csúfolkodás ellenes program folyik. És, mivel a kisebb nagyobb fogyatékossággal élő gyermekek, ha nem túl súlyos és nem speciális segítséget ígénylő gyermekek, akkor ott vannak a normál iskolai, óvodai közösségben, ezért a csúfolkodás igen komoly megtorlásban részesül, hiszen az egy verbális aggresszió, mert semmivel sem rosszabb mintha odacsapnánk.
Hát, ez is komoly érv, hogy Arika egészséges lelkű és teljes értékű ember legyen ha majd felnő. A gyermekek itt is olyanok mint otthon, de a társadalom, legalább megpróbálja nevelni őket arra, hogy toleránsak és segítőkészek legyenek embertársaikkal szemben.
A legnagyobb félelmünk, az volt, hogy a sok izgalom közepette, az igencsak jól ellenőrzött rohamok ismét bekopognak hozzánk. Szerencsére, sem a hosszú út, sem az átállás nem okozott semmi gondot. Viszont a harmadik hét végére, az amit már rég sejtettünk a felszínre bukott. Tavaly, év végén tipikus gyógyszermérgezéses tüneteket láttunk Arikán, aztán, valahogy megszüntek még mielőtt órvosnak megmutathattuk volna, és persze nem hittek nekünk. Viszont Arika a gyógyszer hatására, napi rendszerességgel a bevétel utánni 1-1,5 órában elbággyadt, beszéde lelassult, szemmel láthatóan rosszul volt. Aztán az idő múlásával, rendbejött. Sajna ez az állapot itt érte el a csúcsot és Arika elkezdett rendszeresen rosszul lenni minden gyógyszer bevétele után. És a különbség, a háziorvosunk (családi), rögtön kért egy vérképet és egy gyógyszerszint mérést! Márianéni akit annyira szeretünk, az otthoni rendszerben, ha gyanakodott is a bajra, ilyet nem tehetett, mert ez a Neurológia kiváltsága volt! Szóval, rögötn kiderült, hogy rendkívül magas, bár a normális felső határán volt a gyógyszerszint, amikor a legkevesebb kellett volna legyen. Szóval, a magyarázat megvolt a rosszullétekre. Rögtön megbeszéltük, hogy a reggeli gyógyszeradagot lecsökkentjük egy kicsit. ÉS?! Csodák csodája jól lett!
Aztán a múlt hét pénteken, felhívtak a neurológiáról, és kaptunk egy javaslatot, hogy ha már úgyis át kell állni valamilyen itteni gyógyszerre, akkor egy olyanra álljunk át, aminek retardált a felszívódása, azaz, lassabban szívódik fel, tehát 3-4 óra alatt produkálja a csúcsot ami így természetesen kisebb lesz és a gyógyszer természetes mellékhatásai is enyhülnek. Mondta Ő.
Felirattuk a gyógyszert és elkezdte szedni. Sajan ismét az eredeti mennyiségben. DEEEE!!! Ami hihetetlen még most is számomra egy hét távlatából, összehasonlíthatatlan állapotban van Arika! És, csak szuperlativuszokban tudok beszélni!!! A beszéde 50%-al tisztább, a kézremegés minimális lett, ki tudta halászni a kakaómból a mályvacukrot úgy, hogy közben egy csepp kakaó nem ömlött ki és nem kellett fogni a csuprot hozzá! Aki ismeri, az tudja, hogy ez elképzelhetetlen feladat volt még nemrég. Továbbá, saját elmondása szerint a bal keze "ügyetlen". Ebből kifolyólag nem szívesen használja. Amióta ezt a gyógyszert szedi, képes a bal mutatóújjával elsőre megérinteni a felmutatott újjadat! Mászik, javult az egyensúlyérzete és olyan dolgokat is megcsinál amik elképzelhetetlenek voltak. Ugyan az a szer, csak más kivitelezés!!! És mégis mekkora életmód különbség!
És, nemcsak motorikus különbséget látunk hanem koncentráló képességben is más, hirtelen az eddigi iskolával kapcsolatos félelmeim, hogy hogy fogja bírni, meg minden, elpárológtak, tényleg iskolaérettnek látjuk most már.
Nos, mivel beirattuk, ezért megvettük az egyenruhát. Ígérek egy képet, de mivel ma buli volt itt nálunk, ezért nem sikerült lefotózni... Látni kellett volna, hogy milyen boldog volt mikor felpróbálta a boltban a ruhákat! Madarat lehetett vele fogatni.
Mindent összevetve, ha csak azért jöttünk el idáig, hogy Arika számára egy olyan megoldást találjunk amely életminőségében ekkora változást jelent akkor már ÉN szerintem, MEGÉRTE.
Egy teljesen más értelmes kibontakozó és kíváncsi kislányt kaptunk vissza az elmúlt héten!
Remélem, hogy ez már csak jobb lesz. És olyan könnyen veszi majd az akadályokat amilyen könnyen csak lehet, hiszen az idegen nyelvvel való küzdelem még csak most kezdődik!
Ildi

Rövid helyzetjelentés

És, tényleg rövid lesz, mert igencsak holnap van már...
Szóval, András volt tegnap az adóval kapcsolatos előadáson, nos sokat nem húztam ki belőle, de őszintén nem is nagyon volt időnk róla beszélni, tehát erről majd ő. Csak annyit még zárójelben, hogy jónak, jó lehetett, mert jövő szerdán megy a könyveléssel kapcsolatos előadásra is.
Mindeközben, mi hárman csajok nekivágtunk a környéknek...
Első nekifutásra, először egyedül a volán mögött visszakanyarodtunk az Arika jövendőbeli iskolájához, hogy beirassuk. Itt és most ígérek egy bejegyzést majd erről az egész oktatásos kalandról, mert szerintem megér egy bejegyzést.
Lévén, hogy egyedül voltam és zöldhullámba kerültem és persze nem volt idő gondolkozni... és a gyakorlat hiánya... elvétettem kapásból a letérőt. Jött egy kis korrigálás, de utána ment minden mint a karikacsapás, egészen addig amíg vissza nem kellett menni Andrásért, de erről majd odébb.
Elértünk a sulihoz, parkolás, kiszállás, bementünk, leadtama formanyomtatványt, és kérdem: Ennyi? válasz: Igen! Várjuk Július 14-én.
Szóval, Arika be van iratva az iskolába! Ki hitte volna, hogy ily hamar iskolás lesz a mi kis tündérkénk!
Ezután jött a kettes számú nekifutás, megtalálni Luca jövendőbeli kinderjét. Nem volt egyszerű, mert a normál betérőt fák és járdasziget árnyékolték, de egy kis fordulás az utca végén és már ott is voltunk! Az óvodát úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas terem, amelyben kis játszósarkok vannak kialakítva, a babaháztól, a logikai játékokon és a két kis számítógépen keresztül mindenféle a különböző ígényeknek, de erről is majd az oktatásos bejegyzésben. Lényeg, hogy van 3 éves program, hetente egyszer. Beírattam Lucát. Ja, a lényeg, piszkos anyagiak: 160 dollár egy negyedév.
Ezután kimentünk a közeli játszótérre és eltöltöttünk egy igen tevékeny egy órát, mejd elindultunk, JÓ IDŐBEN, apucikáért.
Az út könnyűnek ígérkezett, hiszen kétszer ballra majd egyenesen a Fountain Gate-i bevásárlóközpontig és ott is vagyunk.
Csakhogy... az úgynevezett egyenes útat javították... és már nem is volt egyenes, sőt! Szóval ha minden igaz ott szúrhattam el az "egyenest", de egy idő után feltünt, hogy nem ismerős a környék... Benzinkútnál megáll, Melway elő, épp elhagyott út megkeres... (itt nagyon fontos megjegyezni, hogy szerintem egész Melbourne kifejezetten jól ki van táblázva!!! Szóval minden kereszteződésben, vagy majdnem mindenikben van utcanévtábla!) Korrigálam az útírányt és onnan ment mint mint a karikacsapás, de be kell valljam , hogy lefárasztott.
A mai nap meg a munka jegyében telt, no meg a könyvespolckeresésében, mert úgy tünik, a bútorboltok, nem nagyon vannak felkészülve a mi köbméterben mérhető könyvmennyiségünkre, mely időben minden bizonnyal nem apadni, hanem nőni fog. Szóval, a bútorbolt úgy néz ki, hogy sok bőr, meg nem bőr ülőalkalmatosság, hálószoba meg gyerekszoba berendezés és egy-két polc, mely vagy gyatra minőségű, vagy horribilis árú. Szóval még megoldásra vár a feladat.
Mégiscsak hosszú lett...
Ildi

Örömök-sikerek

Az a kis gond, hogy peregnek a napok, persze teli eseményekkel, s le kell írni, mert fontosak. Egyrészt nekünk, mert megmaradnak emléknek, másrészt azoknak érdekes (esetleg hasznos) akik olvasnak.
Betartva (nagy nehezen) a kronológiai sorrendet, kezdjük vasárnappal. Kb. délig összepakkoltunk és elindultunk a Melbourne Museum felé. Gondoltunk 13.00-tól egy IMAX-os dinós filmre is, de ezt keresztül húzta az, hogy le volt zárva az egyik parkoló. Csak zárójelben hullatnék könnyeket, az este 7-kor kezdödő Rolling Stones IMAX filmre...de ki tudja. Visszatérve az odafele útra, addig mentünk az autópályán, ameddig ingyenes (majd kell vennünk e-Tagot, de még nem tudom hogy-internetre gyanakszom), aztán letértünk az IKEA felé (kezd kialakulni a mentális térképünk), s egyenesen irány a múzeumhoz. Volt egy kiegészítő kiállítás, kis dinókról, dinótojásokról. Persze mindkettőre megvettük a jegyet, bár csak az elsőt láttuk. Képzeljétek, két és fél órát bírtak a gyerkőcök, mindenféle noszogatás nélkül. Ildi Arival ment, s Ari minden kiállítási tárgynál megkérdezett mindent. Luca is érdeklődő volt, de neki végesebb volt a türelme. A kiállítás nekünk is érdekes volt, sok interaktív résszel. Elsétált mellettünk egy kétméteres dinó, lehetett régészkedni, dinónak öltözni, kirakóst rakni, filmet nézni, előadást hallgatni. Aztán megebédeltünk, én fish'n'chips-et, a lányok ezt-azt. Ildi kért egy muffin+kávé menüt is, de elfelejtették ideadni a kávét hozzá. Visszament, hogy elkérje, meg hogy vegyen még egyet, s amikor kiderült a tévedés, a plusz kávét ingyen kaptuk. A végén az állandó kiállításra nem is maradt időnk, de mivel mi tudtuk, mi van odabent, eldöntöttük, hogy veszünk éves bérletet. A bérletes néni elmondta, hogy három múzeumba is érvényes, és már ma ingyenesen mehetünk be. Mondtuk, hogy már megnéztük a kiállítást. Erre elkérte a jegyünket és az árát beszámította a bérletbe. Utána még játszodtak egy jót a múzeum melleti játszótéren. Ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy amiután visszamentünk a kocsihoz, Ildi fogta a fényképezőgépet, hogy visszamegy fotózni, "ezek meg fognak őőőlni, ha nem fényképezek, főleg a Zara..."
Hazafelé egy footy meccs miatt, csak kerülővel tudtunk menni, de megérte, mert egy élettel teli, butikos városnegyeden keresztűl mentünk, ide is visszatérünk... Ildi szerint.
Hétfő. Délben playgroupba mentek a csajok, majd utána megnéztünk egy közeli sulit. Itt az aligazgató azt tanácsolta, hogy Ari szedjen fel némi nyelvtudást előtte. Így, úgy döntöttünk, hogy mégis az első sulival kezdünk július közepén. A Nobble Parki nyelviskola nem vonz, elég sötétek a honlapon a fotók, nem vakúztak eléggé. Ezt értse mindenki úgy, ahogy. Nem a rasszizmus beszél belőlem, hanem Arit féltjük attól, hogy lassan egy éve sokkszerű változásokkal kell megküzdenie, nem biztos, hogy jó ötlet egy olyan osztály, ahol ő az egyetlen fehér ember, szegényke igazából nem is látott feketét. Este elugrottunk Chadstone-ba a Toys'R'Us fél tízig volt nyitva az internet szerint. Nem volt nyitva.
Kedd. Azaz, ma. Délben az első vizsga a jogsihoz. Aki gyakorolni is szeretné, itt a link:
http://www.vicroads.vic.gov.au/Home/Licensing/LicenceTests/PracticeLicenceTests.htm
Megcsináltuk egyszer-kétszer. 32 kérdés van, ebből 78%-ot kell elérni. Végre megint egy kis Ausztrál bürokrácia. A pult mögött három háziasszonyszerű ügyintéző. Hogy félreértés ne essék, egy ablaknál. A többi ablaknál senki. Egyik magyaráz, a másik kettő úgy figyel, mint anno mi a diffgeometriaórán. Komolyan és érdeklődően, mert talán ennek hiányában valami nem fog működni. A sorban nyolc ember várt. Mi voltunk az elsők. Nem izgultam, mert csak egy negyedóra múlva voltam előjegyezve, s hát idefele nem illik izgulni, ez itt a no worries országa. Aztán próba szerencse megpillantva egy egyedül ténfergő hölgyet, elmondtuk, hogy mi végett vagyunk itt. Rögtön a kezünkbe nyomott egy kitölteni való formanyomtatványt. Aztán, elkezdte átnézni. Elkérte a jogsit, a fordítását, az útleveleket, a Medicare kártyát és egy papírt, amin a címünk van. Na itt jött a kulturális differenciálgeometria, mert bizonyítanunk kell, hogy bizony lakunk valahol. Sajna alegutolsó bankkivonaton csak én szerepeltem, ezért bemutattuk a bankkártyáinkat, melyek szerint is közös számlaszámlánk van, tehát együtt lakunk. Na most jön egy találós kérdés. Kit engedtek vizsgázni??? Nyert. Csak engem. A vizsga után haza kellett ugrani és keresni valami hasonlót Ildinek is. Ezt meg kell tanulni a jövőben, hogy itt így működnek a dolgok. Persze, utána szabadkozott a hölgy egy picit, de a tiszteletet megadta, amikor meglátta az Ildi 97%-os teszteredményét (én csak 84-et értem el). Gratula és elismerés neki!
Utána megint elugrottunk Chadstone-ba a Toys'R'Us-ba megvenni az akciós gyereküléseket, amit az újságban is hírdettek. Mind elkellt. Nem volt. Hiánycikk lett. Mint, otthon a Tesco-ban. Átmentünk a Knox-beli boltba, ami nagyobb volt, szebb is. A különbség Bukarest-Bécs viszonylatban mérhető. Ott volt. Több is. Megvettük, majd kis kerülőúton jöttünk haza Belgrave-en kersztűl. Bár hamar besötétedett, nagyon megtetszett a környék. Hamarosan visszatérünk. Még azt is láttuk, hogy ott a Puffing Billy végállomása.
Holnap én egy ingyeses Tax Basics tanfolyamra megyek, míg a csajok a Luca jövendőbeli Kindergartenjét nézik meg. De erről majd késöbb.
A végén egy félelmetes dinóüvöltéssel zárok:




András

Magyarház

Bár kissé borongos, meg néha esős, de szép napunk volt ismét.

Már korábban, azaz szeptemberben eldöntöttük, hogy ha majd itt leszünk, felkeressük a Melbourne-i Magyarház Maciklubját. Legnagyobb meglepetésünkre, a korábban kéthetente meghirdetett foglalkozás minden szombaton délelőtt 10 és 12 között van megtartva.

Szóval, elindultunk reggel a Maci klubba. Amint odaértünk kellemes megelepetés ért bennünket, hiszen a jelenlévők közt földink is akadt, de még annyira, hogy ugyanabban az iskolában végzett, András fölött egy évvel! Beszélgetve, kiderült, hogy odaát az emeleten, pontosan ilyenkor folyik a magyar nyelvű oktatás minden szombaton. Mivel, Arika kissé unatkozott a kicsik között, ezért úgy döntöttünk, hogy felvisszük az iskolába és ha tetszik neki, akkor állandósitjuk ezt a programot.

És, mivel tetszett neki, ezért beirattuk, azaz állandósítottuk ezt a tevékenységet... Ami még vonz bennünket az a cserkészet és ugyanitt van megtartva mindne második szombaton, de délután.

Szóval, egy kellemes délelőtt után, a délután spontán sütögetésbe fulladt... itt volt a fél család :).

(És kulturális küldetésünk eredményeképpen egy ausztrál srác megsütötte és kostolta élete első sűlt szalonnáját, Ari pedig maga sütötte a saját vacsoráját)

De, volt ma még egy fontos esemény, ma a lányok végre tudtak csevegni otthonmaradt kis barátaikkal, Marcival és Domával! Nagyon örvendtek neki, csak azt bánták, hogy nem láthatták őket a skypon!

Hogy holnap mi lesz, még nem tudom, majd holnap eldöntjük. Ja, és elnézést, de ismét fényképezőgép nélkül indultunk el...

Ildi

Símán

Ma símán ment minden.
Voltunk a Centrelinknél, hogy kijavítjuk a hiányzó adatainkat és minden símán ment. Volt egy érdeklődő, aki kérdezte, hogyan is mennek itt a dolgok gyerekpénz ügyben. Itt a link a témában: http://www.centrelink.gov.au/internet/internet.nsf/payments/ftb_a.htm
Aztán vásároltunk egy mappát a felgyűlt papíroknak a közeli Officeworksban, ez amolyan Office Depot szerű. A lányok kaptak egy Dora the explorer számítógépes játékot, ami rányomta a bélyegét a délutáni aktivításukra. Az érdekes egyébként, hogy egyre nyíltabbak az angol íránt. Persze kellett Arinak a kétéves Zsuzska féle előkészítő is szerintünk. Ja, ma beszélten Zsuzsival és nagyon, de nagyon jól esett. Van bennem egy kis aggodás az otthonmaradottak iránt, de hát nem olyan fából faragták őket, hogy félteni kellene.
Aztán átugrottunk a bevásárlóközpontba, ahol rucikat vásároltunk. Ari kapott 2+1 nadrágot, meg vettünk egy-két mást is. Aztán a jó viselkedésük fejében nyomtak két kört a Wiggles autóban.
Nos, a lényeg, az, hogy minden símán ment.
...vagy ez itt a lényeg?
András

Vicroads

No, mindenki arra figyelmeztetett, hogy a jogosítvány érvényessége igen hamar elszáll, azaz három hónap. Szóval, így 20 napnyi ittlét után, elmentünk a jogosítvány megszerzését megérdeklődni.
Lényeg a lényeg, durván 180 dolcsinkba és kb 2 hónapunkba fog kerülni, de meglesz. Az elméleti részét viszonylag gyorsan kb 3 hét alatt le tudjuk tenni, mert van bőven időpont. A gyakorlat már nem ilyen egyszerű. A környéken sajna csak szeptember 1-re lenne időpont, de ha hajladóak vagyunk elmenni Packenhambe, ami kicsit odébb van, akkor meglesz hamarabb is, július 31-én.
A másik tennivaló az autó átiratása lett volna, de sajna nem jutott eszünkbe pl. bankszámla kivonat kellett volna, hogy a lakcímünket igazolni tudjuk, a többi a szokásos, útlevél, plusz egy igazolvány, mint Medicare kártya vagy bankkártya. Így nem lett meg. Majd kedden.
No, miután mindent így elrendeztünk, elmentünk az én ruhatáramat is egy kicsit felfrissíteni, hiszen most kezdődnek a tél "derekát" jelző árleszállítások...
Hazaérkezve egy meglepetés is várt, mert van adószámunk. Ez azért jó, mert enélkül nem jutunk semmilyen családi támogatáshoz. Szóval, holnap: Centrelink. Ismét. Csak hogy egy kis negatívum is becsússzon. A hivatal itt annyira bürokratikus, hogy túltesz mindenen, amit eddig láttunk eddigi kicsiny életünkben. Ráadásul időnként a veled beszélő hivatalnok igencsak hülyének tetteti magát! No, de találkoztunk már normálissal is, csak ez a ritkább.
Ildi

Healsville Sanctuary

Tegnap esett az eső... és már azt hittük reménytelen ez a hosszú hétvége. Mert ugyebár a királynő születésnapját ünnepeljük hétfőn. Ami jó, mert ... szünet!!! No, ennek talán jövőre még jobban fogunk örvendeni.

Mivel Gyuri térde továbbra is rakoncátlankodik, úgy döntöttünk, hogy külön utakon járunk a mai nap folyamán és mi, végre, ismeretséget kötünk az ausztrál állatfajtákkal. Szóval, új autónkba becsücsülve, nekivágtunk a bő egyórás útnak.

Hát, előbb az útról. Nem is gondolná az ember, hogy ilyen rövid távon milyen változatos tud lenni a természet. Alig pár kilométerrel délebre ott az óceánt idéző öböl, haragos és simogató hullámokkal, homokos tengerparttal, sós szellővel. Kicsit odébb északra, meg dimbes-dombos erdős csodás táj várt. Kanyargos útak, gyönyörű völgyek, "kis" farmok az út szélén. Kellemes otthonos érzés töltött el, bár a fák még furcsák, némelyik(eukaliptusz) kérgét dobja le ilyenkor. Ezt már a lányok is észrevették, de láttunk olyan páfrány kinézetű növényt amelyet nyugodtan hívhatunk páfrány-fának. Az erdő zajos és a csodás napsütéses táj hamar belopta magát a szívünkbe.

Aztán megérkeztünk. Hihetetlen, de egy fiaszem parkolóhelyet sem találtunk. Aztán felfedeztük az út túlőldalán levő üres parkolót... hiába, még túristák vagyunk!

Az állatkert szuper volt. Bár nem lehetett semilyen állathoz hozzáérni, azért emberközelben vannak az állatok. Éredekes, senkinek sem jut eszébe bemenni, megérinteni, zaklatni az állatokat. A kellemes időtöltást az is segíti, hogy számos asztal, pad, barbizó egység segíti a családok kellemes időtöltését. Kis játszótér is besegít a gyerekek jó hangulatának a kialakításához. És, hogy mit láttunk? Luca mondaná: hát, emmúúút, kengurút, kacsacsőrű emlőst (nagyon érdekes sötét vízalatti világot idéző barlang van kialakítva és bevallom őszintén, nagyobbaknak hittem őket, de hihetetlen mozgékonyak!!!), vizipatkányt, dingó kutyát sok-sok madarat... Sajna aleereszkedő délutáni hideg miatt nem láttuk tasi-ördögöt és a wombattokat.

Ami viszont az esemény csúcsa volt, az, hogy kifogtuk a ragadozómadarak show-ját. No, ez volt az abszolút csúcs! Sasok, solymok baglyok, hihetetlen élmény amikor a fejed fölött karnyújtásnyira elsuhan a sas. Szóval mi is, a gyerekek is rendkívül élveztük!

Aztán hazafele. Most meg éppen az aktuális tévébeli, angol nyelvű mesét nézik így lefekvés előtt.

Hamarosan lámpaoltás, bár a férfi tagjai a háznak valószínüleg az éjszaka második műszakban focit néznek, hiszen itt az EB!

Ildi

Luca apropóján...

Az apropót Luca nyújtja. Újabban olyan aranyos aranyköpései vannak, hogy lassan jegyezni kellene. Az egyik a kivándorlás és Ausztráliáról szól:
Mondja, hogy ő tudja, hogy Ausztráliua üres volt és idejöttek az emberek lakni. Mondom, igen. Előszőr hajóval, majd másodsorban repülővel. Erre Ő: Apa, mi ugye másodsorban jöttünk...
Nagybácsim térde újabban nagyon fáj és kenegeti Voltaren géllel. Mondja az apja Lucának, hogy az a térd és hátfájásra való, mire Luca: "Nem, nem! az a mozgás öröme!!!". Szóval, műkődik a reklám. Ja és még egy: mondom neki: Nem értem a kérdést! mire ő: nem, mert angolul van...
Az életünk amúgy zajlik. Tegnap voltunk iskolában Arika miatt. Még decemberben írtam ennek az iskolának az igazgatójának, visszaírt, hogy semmi gond, ha majd itt leszünk akkor majd jelentkezzünk és megbeszéljük. Szóval, megérkeztünk és jelentkeztünk. Visszaírt, hogy hívjuk fel és kérjünk időpontot. Kértünk, és tegnap délelőtt 11,45-kor elmentünk az iskolába. Ez egy viszonylag kis iskola. Csak elemi iskola. Az igazgató nagyon kedves volt. Elmondott mindent amit tudnunk kell. Az elején kissé lassan beszélt, de idővel, amint rájött hogy nem szükséges, normál ritmusra váltott. Egy kb 15-20 perces körbevezetés követte a kis tájékoztatót. Bekukkanathattunk minden osztályba, a tornatermbe, a könyvtárba, megnéztük az udvart és végül visszatértünk. Az első benyomás az volt, hogy nem nagy, de sok osztályban vinilin padlózat van, ami hirtelen megcsap, de a termek barátságosanki vannak díszítve, sőt a folyóson végig a diákok művei díszitik a falakat a kis büszkeségpanók mellett. Ami európai szemmel furcsa, bár fel voltunk rá készülve, a tényleges multikulturaliznus. Elég sok keleti és akadt egy két fekete tanuló is. Az osztályokban mindenhol folyt a munka. Kisebb-nagyobb csoportokban a gyerekek dolgoztak. Egyik helyen az időről tanultak meg mindent, és feladatokkal tűzdelt tevékenységek során mélyitik el tudásukat, másik helyen éppen festettek és ragasztóztak, a számítástechnikai teremben pedig az interaktív táblán mutogatta a tanítóbácsi a teendőket. Az általános légkőr a tanulásról szólt. Csend volt minden teremben még ott is ahol a gyerekek egy része már játszhatott hiszen szünethez közeledtünk.
Akkor pár szót magáról az iskoláról. Érdekessége, hogy a vegyes osztályokat pártolják. Hallottuk, hogy több iskolában is ezt a módszert használják. Általában maximum két évfolyamot vegyítenek, azt mondják, azért jó, mert a kicsik mindig tanulnak a nagyoktól, a nagyok pedig szocializálódnak és megtanulják, hogyan kell segíteni a kisebbeknek. A többiről viszont majd csak később tudok beszámolni.
No, mindent összevetve az apró nemtetszikeken felül, az a helyzet, hogy az iskola tetszett. Megbeszéltük, hogy Arika a harmadik negyedikévtől kezdve iskolába jár.
Közben holnap megyünk playgroupba. Arról meg majd holnap.
Ma viszont megvolt az első találkozásunk az igazi bürokráciával. Voltunk második körben a Centrelinkben. Szóval, mire a végére jutottunk, bizony eltelt 2 óra is... Ezzel viszont keresztbehúzták az egyébb terveinket mára. De ez van...
Ildi
Meg az idegeinket. A gyerekek elég türelmetlenek voltak, aztán mi is. Aztán jártunk egy kört azon a környéken, ahol lakni fogunk és megnéztük a boltokat. Találtunk uszodát is. Holnap megyünk az autónkért. Aztán hosszú hétvége, mert hétfőn a királynő szülinapja.
András