Gyerekek

Nos, akkor szóljon a bejegyzés a gyerekekről.
Ami az előzményeket illeti, a gyerekek viszonylag korán tudták meg, hogy mit tervezünk. Nem szerettük volna, de így sikerült. Ebből kifolyólag viszont volt bőven idő rákészülni!
Sokat beszéltünk nekik Ausztráliáról, meg néztek néha angol meséket is, szóval volt idejük ráhangolódni...
Aztán jött a repülőút. Sokkal rosszabbra számítottunk. A 30 órányi repülőút gond nélkül símán elrepült. Nem volt türelmetlenkedés és hihetetlen türelemmel álltak neki az útnak. Az első útszakasz izgalommal telt Londonig. Kinéztek a repülőből, érdekes volt látni a folyókat meg mindent, aztán kicsit színeztek és rajzoltak a feladatos füzetbe amit a repülőn kaptak, ettünk egy kis szendvicset, pontosabban mi ettünk, mert a lányoknak nem nagyon ízlett, és landoltunk.
No, a hosszú időszak a 6 órás várakozás volt. Átirattuk a Bécsben elszúrt helyjegyeket, hogy egymás mellett ülhessünk középen és nem szétszakadva ablak mellett. Próbáltuk kicsit legyúrni a gyerkeket, de sajnos nem ment. Fel voltak pörögve, ezért kerestünk egy végső szélső üres kapusort és hagytuk őket tombolni.
Az eredmény az lett, hogy a London-Szingapúr szakaszon a vacsorát kihagyva viszonylag gyorsan álomba merültek (sejtettük, hogy ez lesz, ezért Londonban vacsoráztunk egy étteremben...). Megvacsorálták az ehető részét a vacsinak később, kicsit néztek mesét és már jött is a reggeli, aztán pedig az egy órás kicuccolás Szingapúrban. Azt gondoltuk, hogy ez rossz lesz a csomagok miatt, de be kell valljuk, hogy kifejezetten jól esett a mozgás. Aztán jött az utolsó szakasz. Felszállás közben elaludtak, így kihagyták ismét az első étkezést :). De sebaj!
Szóval az utazás símán ment. Engem leszámítva, mert én sajna nem aludtam úgy 45 órát egyhuzamban... Kellett egy kerek hét, hogy visszataláljak önmagamhoz, mert az átállás gondja, azért inket sem került el...
A lányok kb 4 nap alatt áltak át. Azt hiszem Lucának ment a legnehezebben. Minden reggel 4 és 1/2 5 között rendszeresen kipihenve beállított a szobánkba... Szóval kemény ébrentartásnak néztünk elé... Szó szerint értendő. Sajnos első nap nem tudtuk legyűrni délután őket. Ezért aztán délután 5kor kidölt mind a kettő. Annyira, hogy ölbe vittük őket be az ágyba. Ja, apropó ágy. Megvettük Máté és Nóri emeletes ágyát, de mivel nekünk nem ilyenünk volt ezért még az érkezésünk napján két ágy lett belőle. Ezzel kapcsolatosan az jutott eszembe, hogy érkezésünk napján itt volt délután a család, és a szétfűrészelésnél legalább 6-an segédkeztek... vicces, de nagyon jól esett, hogy mindenki segíteni szeretne!
Szóval, negyedik nap estére sikerült az 5 órát 7,30-ra kitolni, tehát 7kor keltek reggel a lúrkok.
Ma viszont, 10 nap távlatából a 3/4 9 is összejött :).
Szóval, kisgyermekesek! Számítsatok rá, hogy ők nem úgy működnek mint mi, és ha aludni kell, akkor bizony max 1 órát lehet a a macskát a farkánál fogva húzni!!!
Ami pedig az angol nyelvet illeti, tudják, hogyan kell köszönni családon kívül, és hangosan meg is teszik, amivel mindenki arcára mosolyt varázsolnak. Van a családban egy darab kislány, valamivel kisebb mint Luca. A nyelvi különbség (ő csak angolul beszél) nem okozott gondot. Igazi jó móka volt!!! Luca és Tatiana pillanatok alatt megtalálta a hangot. Jókat nevettek meg minden. Az enyémek magyarul rendezgették, Tatiana meg angolul mondogatta a saját elképzeléseit, de jól voltak együt. Tegnapra terveztünk játszóterezést, de sajna esett az eső... Még egy tervem van, meg kéne keresni a hozzánk legközelebb eső play group-ot.
Érdekesség, hogy szívesen néznek angolul is mesét, ha érdekes, de ígénylik a magyar meséket is.
Egyelőre így vagyunk.
Ildi