Úgy összejött minden... ezért tollat ragadtam.
Legfontosabb. Köszönöm a jókivánságokat a szülinapomra. Nagyon jól esett, főleg az, hogy sokan "ismeretlenül" is felköszöntöttetek. Nagyon jól esett a szívemnek. A szeretet mindig pozitív energiákat gerjeszt. Nem vagyok a személyi kultusz elkötelezett híve, de hisztek, vagy nem, majd' megfeledkeztem róla. Még jó, hogy a Skype figyelmeztetett. Hazudnék ha nem mondanám, de titokban arra vágytam, hogy e napon elővehetjük a néhány hete behűtött pezsgőt (gyerekpezsgő is van) és megköszönjük az Adeleide-i központnak az ajándékot. De az élet nem ilyen. Ez csak rózsaszín álom volt, s mi vagyunk azok akik nem bírjuk eléggé hangsúlyozni, hogy aki Ozziföldre megy, ne kergessen ilyen ábrándokat.
De az már kifejezetten torkondöfött, hogy volt aki azt mondta, hogy örvend, hogy még nem kaptuk meg a vízumot. Pedig minden napunk kegyetlenség itt, bármennyire is írjuk az ellenkezőjét. Mi a földön alszunk egy ikeás matracon (vágyok egy ágy után...). Arika gumimatracon alszik, a Luca egy régi ágyon lejt, mert ott azért a vízszint ferde. Akkor valamelyik szomszéd alul talán egy rózsaszín fürdőkádban dohányzik, mert a szellőzőcsatornának hála a füst a domináns illat a mosott ruháinkon. És teli van frusztrált emberekkel a környék, csak kis példa: amikor a Citroenes képeket csináltam, fent maradt a kulcsom, és akartam egy belső képet is készíteni. Amíg feljöttem érte, egy közterület őrzővédő megbüntetett a járdán való parkolás miatt. Egy lakótelepi zsákutcában, egy olyan járdán, amelyik sehonnan se indul és egy trafóházig megy és a parkolóhely hiány miatt minden este teli van.
Amikor elmegyünk bevásárolni, mindig ott van a gyomrunkban, hogy megint valamit fölöslegesen vettünk meg, mert lehet, hogy hamarosan megyünk. A gyerekek meséi a hajón vannak, hamarosan megérkeznek, de itt már unják az a négy-öt mesét, kicsi az a hely ahol játszani lehet a lakásban. Játszótérre meg nem mindig lehet menni, vagy dolgozni kell, vagy az időjárás nem az igazi. A tegnap ugráltak az ágyról a matracra. Kértem őket, ne tegyék, mert a matrac után 1cm és már szekrény és üvegvitrin. Folytatták és az eredmény: Ari úgy beverte a fejét a falba, hogy lett rajta egy golflabda. Gyorsan ki a fagyasztott zöldborsót (jegünk sincs) és buksit hűteni. Utána elvittem a szüleimhez őket és csak egy plusz szösszenet -nem untatlak tovább kedves olvasó-az agyi fáradságomhoz: a lépcsőház előtt traccsoló mamák megkérdezték, hogy "Ikrek?". Mondom, "Igen, csak két év különbséggel..."
András
3 megjegyzés:
Az élet apró örömei: amikor ilyeneket kérdeznek, csak mosolyogni kell és továbbmenni. Legalább jutott egy kis humor a napra :o)
Ez a legkegyetlenebb időszak, a várakozás ideje. De ezen is túl kell lenni, hogy értékelni tudjátok a továbbiakat. Kitartás!
Hugi
Boldog szulinapot! A legutobbi bejegyzesrol lemaradtam.
Mostmar csak nem tart sokaig, mig megkapjatok azt a nyavalyas vizumot.
A kovetkezo szulinap meg mar jocskan Melbourne-ben lesz tartva :-)
Sziasztok,
mostmár csak meglesz az a fránya vízum hamarosan... Az ilyen tukerákokkal pedig nem kell foglalkozni pontosan az ilyenek miatt dönt úgy az ember, hogy menni kell innen.
Kitartás, és ahogy Hayim mondta a következő már igencsak Oziföldön lesz :) ezt tartsd szem előtt.
Üdv,
Pista
Megjegyzés küldése