Újra itthon?!

Igen. Ott a kérdőjel és a felkiáltójel. Mert az az igazság, hogy így érzünk.
Múlt hétfő reggel Luca beült az ölömbe és dorombolva mint egy kiscica elmondta, hogy bizony ő hazamenne... Mondtam neki, hát kicsim, most ez az otthonunk. Csak az a baj, hogy nem tudok elég meggyőző lenni, hiszen én sem érzem magam otthon. Olyan ez mintha a semmiben lebegnénk és állandó vendégségben lennénk.
Hálásan köszönjük Juliéknak, hogy megvan ez a lehetőség, de bizonyára nem sértődnek meg, ha leírom, hogy azért mégsem érezzük magunkat itthon.
Szóval, nehéz. Nehéz a szívünk és most, hogy elkezdtünk elbúcsúzni ismerőseinktől, barátainktól, még nehezebb. Főleg úgy, hogy még nincs vízumunk és repülőjegyünk.
Minden jel arra utal, hogy most már napok kérdése, de ki tudja?...
Lassan minden a helyére kerül. Minden lezárul és elindul a maga útján.
Hát ennyi.
Rövid lett. De valahogy nem tudok többet írni most.
Ildi

...de a forint erősödik...
András

Szép város Kolozsvár

Hát eltelt ez a röpke hét is, sikerült köszönni tisztességesen mindenkinek, ahogy egy ilyen hosszú út előtt. Általában aggódó, de döntésünket elfogadó barátokkal, rokonokkal találkoztunk. Mindenkit érdekel a jövőnk, úgyhogy megigértük, hogy a blogot kint is folytatjuk, hadd lássák, mi van velünk. Sok sikert kívánt mindenki.

Az első képen Kisatti és a komám van, a tájfutók adhoc összehívásán. Attit még a nagytatám fedezte fel, s mondta nekem, hogy meg fog ám verni engem. Én, aki nem voltam szerény, sőőőőt, ezért is volt tisztességes nevem a Pofátlan Joe, meg piszkosul jó tájfutó is voltam, nem hittem el. Pedig igaza volt, nagyon jó tájfutó lett. Azt kicsit sajnáljuk, hogy nem jutottunk ki komáékhoz Mákófalvai birtokukra, de hát az élet itt is zajlik, itt sincs kolbászból a kerités, dolgozni is kell. Pedig már kezd jobb is lenni, mint Magyarországon. Az alábbi képen lásd Kingáékat, Kinga nemrég még Magyarországon ette a "befogadó" nemzet kenyerét, de nemrég néhány tucat ismerőssel egyetemben hazaköltözött. S jól is viszik, ügyesen csinálják. Nagy Soós még manager is lett.

Az utolsó kép az egy tipikus kolozsvári "kocsma" (mikor ezt mondtam, eccer anyukám jézusmáriázott egyet, hogy hová is jársz fiam...). Itt is találkoztunk Kingával, de ott van Bogya Zozó is, meg Bossi. Meg még sokan, akik nincsenek a képen, de hát később már párásodott a lencse.A tegnap a gyerekek Jóska tatával a bábszínházban voltak, az élet fintora, hogy épp Ausztrália témájú előadás volt. Mi meg, a kissé megkopott Magyar Operában néztük meg a Sybill-t. Ott találkoztunk Péti nagybátyámmal és feleségével Szibillával. Jó volt beszélni velük is.

Sokat rágodtam azon, hogy kimenjek-e a temetőbe is a nagyszülőkhöz, de úgy döntöttem, hogy inkább jövőre.

András

"Ismét egy hétvége...."

Zajlik az életünk itt is. Én a mindennapom első fertályát mindig munkával töltöm, de talán a cég jövőjének jót tesz. Sok emberrel találkozunk, és csodák-csodája senki sem mondja, hogy maradjunk röghözkötöttek. Menjünk, tanuljunk és próbáljunk szerencsét. Ha nem sikerül visszavárnak. Egyébként, ha nem sikerül és vissza kell jönni, akkor se megyünk vissza Magyarországra.

A mai napon kifizettük a csomagok kiküldését, a három köbméter 450000 Ft volt, igaz ebben benne a van a két Sun munkaállomásunk (24"os monitorral) biztosítása másfél millió forintra. A feltétel az volt, hogy lássák csomagolás előtt, hogy működik, és, hogy ők csomagolják. Az árat USD-ben kaptuk és emiatt a forint árfolyama eléggé befolyásolja.

Másik visszatérő kérdés az, hogy van-e már kinnt munkánk. Viccesen azt mondhatnám, ezer. Meg kell ismerni a kinti világot, "fel kell térképzeni" az életet. Bele kell szokni a furcsaságokba és milló előrenemlátott feladatot kell megoldani. Annak kicsi az esélye, hogy innen munkát találjunk. Persze, próbáltuk. Az tudjuk, hogy a elején Luca óviját nem tudnánk fizetni, ezért az egyikünknek otthon kell maradni. Majd eldől, kinek jön be. A másik azonnal megalapítja a vállalkozásunkat és megpróbál otthonról végezhető feladatokat elvállalni. Van egy Magyarországi utikönyvkiadó, aki ragaszkodik hozzánk, ez évi 4-5 könyvet jelent, ez kb. 2-3 havi kinti fizetést jelenthet. Emellett elkezdtem egy Melbourne belvárost megrajzolni, ezt el lehet majd adni több helyre, akár internetes, akár más felhasználásra. Ízelitőként a jelenlegi alfa állapot:

A vízumok teljes feldolgozottsági határa már átlépte a beadás idejét, most már bármikor megjöhet. És akogy Nikiék is mondják (asszem egy napon pályáztunk), "Ismét egy hétvége...."

András

Megérkeztek a kis pilóták

Megjöttek a csajok, szerencsésen landoltak. Az utazást élvezettel élték át, semmilyen gond nem volt velük. A beszállásnál volt egy kis balkáni típusú tülekedés, de a végén beszálltak, előbb, mint kisgyermekesek. A repülőn utazott és segített nekik Kinga, Ildi unokatesója is. Na persze, ahogy mondták, a fél gép ismerős volt, akár a kocsmában is leszállhatott volna.
Na, de el kell mondanom a saját poénomat is. Egész nap a tévében a koszovói államalapítás szapulása ment, s hogy mennyire veszélyes precedens ez az erdélyi ügyre nézve. Elitélte az államelnök, miniszterelnök, parlament, szenátus, kutyafüle. Nálam az igazi derültséget az okozta, hogy a reptéren bemonták, hogy megérkezett a Tarom járata Bukarestből, az utasok a nemzetközi kijáraton fognak kiszállni. Értse, aki érti.
Szegény Luca el van veszve, azt mondta, hogy otthon szeretne aludni. Hogy mondjam meg neki, hogy otthonunk csak e népmesei fordulatokban gazdag megpróbáltatásokon keresztűl fog lenni megint. De lesz. Ugyanúgy ült az én ölömben, mint az anyjáéban és tudta, hogy az már nem a mi házunk, de mégis. Ez az átmeneti időszak nem szerencsés. De tudják, hogy jó lesz, őket is ugyanúgy foglalkoztatja a jövendöbeli szobája kinézete, berendezése. Értelmesebb, mint gondolnánk. Azt is tudja, hogy a nagyit azért operálták meg, hogy ne halljon meg, és ezt el is mondta. Persze ő sose fog meghallni. Mondja, de én azt nem tudom, hogy miért kell ezt egy 3 éves gyereknek megpróbálni feldolgozni. Mint azt sem értem, hogy a nagyinak azért fáj a háta, hogy dolgozzon és pénz tudjon keresni nekik játékra. Tök mindegy. Szerintem egy gyereknek még korai ezeket megérteni. Mi értjük. Sokat gondolkoztam azon, hogy az előbbi posztom megjegyzését az édesapám részéréről betegyem-e vagy sem, de aztán úgy döntöttem, hogy beleteszem. Nemrég beszéltem egy kinti barátunk édesanyjával, aki azt mondta, hogy az apuka azért halt meg, mert a fia kiment. Nyolcvan éven felül volt. Nem mondom, egy szülőnek nem könnyű elfogadni, hogy a gyermeke más féltekére költözik, de szerintem nem etikus valakinek betegségét, halálát erre fogni. Az élet a maga örömeivel, bánatával megy tovább, akkor is, meg akkor sem. Priviben nagyon sokan kerestek meg e tárgyban, sokan azt mondták, hogy nem merik megírni a véleményüket. Nos, mondom, írják meg, beszéljük ki, mert csak ez vezet előre.
Más. Kinyomták a digitális nyomdában az "És elefántok nincsenek?"-et és hamarosan elkezdjük szétosztani a barátainknak, rokonoknak. Gyönyörű lett. A többi még titok.
András

Királyhágó

Elindultunk elköszönni az Erdélyi barátainktól is. Ma apósomal autóval indultunk, de annyi volt nálunk a szerszáma és számunkra már nem fontos dolog gyűlt össze, hogy két autóval kellett volna jöjjünk, azonban visszafelé már nem lett volna kihasználva, így jött az ötletem, hogy Ildiék repüljenek. Ők holnap érkeznek a Wizzair-al. Nos elindultunk. Ez a kép a történelmi Erdély határánál készült ma, a Királyhágón. Itt megálltunk egy pihenőre és ettünk négy-négy miccset. Ez egy erdélyi román eredetű húsétel, olyasmi, mint a szerbeknél a csevapcsicsa, csak más recepttel. 1/3 birka, disznó illetve marhahúsból készült nyílt tüzön sült hústekervény házikenyérrel és mustárral.Finomak ezek a balkáni eredetű kaják, sőt az egyik kedvencemmel a pacallevessel vártak. Isteni ízkavalkád, kis ecettel, tejföllel savanyítva csípős paprikával megbolondítva, házikenyérrel. Igazi házi szilvapálinkával. Higgyétek el, nem a Gyurcsány fog hiányozni....

Közben megy a román tévé szélsőséges csatornája Vadim szenátorral, Paunescu fűzfapoétával és a főcím, az, hogy a független Koszovó-veszély Erdélyre? Megnyílt Pandora szelencéje, ami elől menekülünk? Most már igazán kezd sürgős lenni a vízum. Istenem, ha látnák Ausztráliát, kedvenc városunkat Melbourne-t maga több, mit száz békésen együttélő nemzetével... Hová megy a világ?

András

Üzenet a kölcsönlakásból

Ma éjjel már itt aludtunk, igaz még gyerekek nélkül. Ők még a szüleimnél vannak, de csak máig, mert nem érnek rá a teljes hétvégén az unokákra. Sokan nem akarják elhinni még, hogy most már tényleg hamarosan menni fogunk. Ez van, ők sem. Mikor azt mondtam, hogy már október 16.-nál tart a sor, sokatmondóan legyintettek, hogy mi biztosan nem megyünk olyan hamar.
A lakás a negyediken van és kissé fáztunk az éjjel, valószínüleg le vannak csavarva a fűtőtestek, még szerencse, hogy nem voltak itt a lányok.
Az órát reggel 9-re állítottuk, mer teljesen ki vagyunk a fáradságtól, én ráadásul párhuzamosan határidős munkákat is csinálok. Persze reggel 7-kor erőteljes kopogással ébresztett az alsó szomszéd, hogy az este kerek egy órán keresztül költöztünk. Persze be sem mutatkozott. Gondolom az éjjel 4-kor felbődülő autórisztó nem zavarta. Bár csak háromszor szólt, gondolom ügyesek voltak a fiúk.
Hamarosan vissza kell mennünk a házhoz, van még néhány dolgunk, amit ki kell hozni.
Kis magyar lakótelepi idill. Azonban a jó része, hogy 7-8 wifi van a levegőben, így tudok írni nektek.
A tegnap voltunk fent Pesten, Ildi a Crown-nál töltött ki néhány papírt, míg én a jövendőbeli tulaj képviselőjével elmentem a Líra és Lant multisához egyeztetni az éves akciókat. Persze úgy volt, hogy könyvizsgálójuk Tatára jön még átnyálazni a könyvelőink életművét, de szerintem elfelejtette. Feljövetelünkkor arra is számítottunk, hogy alá tudjuk írni a társasági szerződésben a székhelymódosítást, de az ügyvédjük nem volt képben igazán az üggyel, bár nem lehet rossz ügyvéd, mert az első kérdése az volt, hogy "ki fizeti a dolgot?"
Aztán megszüntettem az Erstés számámat, erre is 45 napot kellett várni, mert volt dombornyomott bankkártyám. De sebaj, véletlenül utalt a Diákhitelközpont egy százast, én igázából csak a visszafizetés szüneteteltetését kértem. Aztán az OTP-nél kértünk egy Visa Classic kártyát, mert még a kolozsvári repjegyet sem tudtuk rendesen kifizetni a neten. Ez meg dombornyomott lesz.. :-)))
Aztán voltunk a nyomdában, hogy megnézzük a kefelenyomatot (de furcsa ez a szó egy digitális nyomdagéppel kapcsolatban) az "És elefántok nincsenek?"-ről. De pssssz, ez még titok. :--)
Közben jelentem, hogy Ildi visszaaludt. Sebaj biztosan jönni fog valamelyik szomszéd... Addig kiveszem a vajat a hűtőből.
András

És ébredés után...

Hullócsillag

Délután elugrottunk venni ezt-azt és mielőtt befordultunk volna a ház elé, a nyugati égbolton láttunk egy hullócsillagot. Utoljára akkor láttam és kívántam valamit, amikor megismertem az Ildit.
Ma este Arika még megnézett egy magyar népmesét, de közben kiküldött minket a szobából, mondván, hogy meglepetés készül. Mikor vége volt a mesének, hívott. A meglepetés az volt, hogy mindketten az ágyukban voltak. Ilyet most csináltak előszőr életükben. Nagyon megható volt. Persze tudják, hogy ma alusznak utoljára ebben a házban és a saját ágyukban és látják, mennyire fáradtak vagyunk.
S ha hiszitek, ha nem ma még éjfélig dolgozok ezen a gépen, aztán adok neki egy puszit, mert holnap hajókázni indul. Szét nem szedem, mert akkor vállalnak garanciát rá, ha látják, hogy működőképes. Holnaptól laptop. S, hogy miért dolgozok...? Nem beteges kényszer. Nyertem egy éves keretszerződést a Magyar Turizmus Rt-nél és a jövendőbeli tulajoknak biztosra akarom vinni, hogy az első három térkép sínen legyen. Igen, ez a tulajdonosi mentalitás kontra alkalmazotti mentalitás szindróma. Persze én ilyen voltam akkor is, amikor tejfölösszájúként a Cartographianál dolgoztam a kilencvenes évek közepén.
És elkészültünk az "És elefántok nincsenek?" könyvünkkel, de ez csak figyelemfelcsigázó, mert még titok.
András

Költözünk

Kedves mindenki!
Ezzel a kis bejegyzéssel elnézést szeretnénk kérni, de a hét vége előtt nem fogunk tudni írni, mert levegőt venni is alig lesz időnk...
Csütörtökön jön a költöztető cég, pénteken meg végleg kiköltözünk innen.
Amint túlvagyunk a nagy eseményen jelentkezünk!
Addig is, mindnekinek szép napot,
Ildi
Csak annyit akarok hozzátenni, hogy a vízumtípusunk teljes feldolgozottsági állatota október 16., alig egy hét választ el tőle. Ez azért egy kis nyugalommal tölt el.
András

Az Óperenciás tenger és az Üveghegy

No comment!

Az Üveghegy

Az Óperenciás tenger partja

Ildi

Még egy nap

Hol volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl és az Üveghegyeken túl... - ja jut eszembe, tudtátok, hogy Ausztrália tényleg az Óperencián túl van? és azt, hogy Üveghegyek is vannak arrafele és hogy tényleg azon is túl megyünk :-) ? - ... volt egyszer egy család. Ez a család egy szép napon úgy döntött, hogy nyakába veszi a Világot és bizony szerencsét próbál valahol a nagyvilágban. Igenám, de nem volt olyan egyszerű elindulni mint azt eredetileg elgondolták. Sok kicsi és nagy akadály gördült az útjukba. De ők négyen, mert bizony négyen voltak, mindent leküzdöttek! Már csak egyetlen nagy akadály állt előttük, méghozzá a vízum megérkezése... A baj ezzel a próbatétellel, az volt, hogy ezúttal nem az ügyességük, okosságuk talpraesettségüket tette próbára a sors, hanem a TÜRELMÜKET! És ez bizony szőrnyű volt, mert nem tudtak semmit sem tenni! Csak vártak, vártak, vártak és még egyszer vártak...
De azért közben sok szép kicsi pillanat tette varázslatossá az időt, mint például, az amikor együtt nevettek! Vagy mint amikor négyesben táncoltak a Kistehén Táncenekar muzsikájára, vagy amikor a szegény kéregető koldusnéninek az amúgy is fölöslegessé vált cuccokból válogattak... Hű ha! Vajon nem boszorka volt aki csak próbára tette Őket?! Ki tudja. Majd elvállik, de talán a jótett helyébe tényleg jót várhatnak! És közben megismertek egy csomó jó embert, akiket e nagy kaland nélkül nem ismertek volna meg. Voltak köztük hasonló cipőben járó barátok és olyanok akik már küzdenek a NAGY KALANDban.
Bár a mesének még nincs vége, a legszebb benne, hogy ismét álmokat kezdtek el szőni. Olyan álmokat amelyek nem csak a mindennapi betevőjük megszerzéséről szóltak, hanem igazi nagy álmokat! És ettől kicsit úgy érezték magukat mint akik repülnek, és egy hatalmas nagy mesébe csöppenttek...
Ildi

Farsang

Péntek egy igen eseménydús nap volt! Sajnos ebből az eseményből melyről most számolok be, lemaradtunk a bécsi konferencia miatt. DE a hugicámnak köszönhetően ízelítőt kaptunk az eseményről a több mint száz foto által! Ezúttal is köszi!
Azt gondolom, nehéz lenne többet írni róla, hisz nem éltük meg, ezért gondoltam inkább beszéljenek a képek!

Lucának ez volt az első farsangja és Ő volt csoportjának Napocskája!

Arika végre Tündérke lett!

Bemutatkozó:

A játék: kinek nem jut kicsiszék? Büszkeségünk! A kis győztes!!!! a mi kis Napocskánk!

Tündértalálkozó! Avagy pillangó?

Vagy mégis tűzoltó leszek?

Vagy talán katona?


Ezek vagyunk mi, a minicsoport

Vajon tényleg Én vagyok? Vajon tényleg szép vagyok?

Mindenkinek szép napot!
Ildi

Konferencia

Csütörtökön és pénteken konferencián voltunk Bécsben.

Fontos esemény volt ez számunkra úgy szakmailag mint kapcsolat-építés szempontjából is.

Szakmailag azért volt egy fontos és főleg érdekes esemény, mert a térképészet egyik igencsak száműzött oldalát feszegette a konferencia, mégpedig a térképészet művészeti oldalát. Nagyon érdekes volt olyan tudósok véleményét hallani, akikről tudjuk, hogy a műveik és kutatásaik során a térképészetre általában egzakt tudományként tekintenek, pedig szerintem és sok más kutató szerint, van egy olyan oldala is amely nem írható le matematikai képletekkel és algoritmusokkal, mégpedig az a része, mely igazi kommunikációs csatornává emeli a térképműveket.

Mindemellett, eltöltöttünk két kellemes napot Bécsben. És láttuk a Bécsi piros villamosokat "aludni"... nagyon aranyosan, katonás rendben kuksoltak a Depo-ban, és hirtelen József Attila verse jutott eszembe "...a villamos is aluszik...".

Szó mi szó, kicsit meghökkentő oldaláról láttuk meg a térkép és a művészet kapcsolatát és kiderült, hogy a művészek, akiknek semmi kapcsolata nincs az egyszerű felhasznállói státuszon kívűl a térképekkel, igencsak furcsa módon értelmezik és érzékelik ezt a kapcsolatot illetve igen furcsán közelítik meg a földrajzi értelemben vett tér fogalmát.

Csak egy példa, volt egy kisebb helyiség és a falakon körös körben minden négyzetcentimétert kihasználva, boritékok voltak felragasztva a falra! És az a furcsa, hogy a világ minden sarkából érkezett levelek tényleg azt az érzést keltette az emberben, hogy a világ épp hogy nincs a kezében!

Közben idehaza is zajlott az élet, de arról, majd a következő bejegyzésben!

Ildi

egy picit hozzászólok én is, szíves engedelmetekkel. A villamosokkal sokkal jobb képet csináltunk volna csütörtök este, amikor szépen rendben egymás mellett aladtak mind. A kép már péntek reggel készült, amikor a koránkelők útjukra siklottak. Csütörtök este a művészeti akadémián volt egy fogadás, ahová meg voltunk hívva. A bejáratnál fogadott a Nemzetközi Térképészeti Egyesület (a térképtudomány legmagasabb grémiuma) elnöke, mondhatnánk baráti köszöntéssel. Igen, ő az ausztrál professzor, akit tavaly meglátogattunk Melbourne-ben. És megkérdezte, hogyan állunk a kijövetellel és így tovább. Elmeséltem neki, hogy annyira tökéletes a politikai propagandánk, hogy a kárpát-medencei állatok képeiből Arika a rókát már szenttűl dingónak nevezi.

Bécs már a múlté. Nem ugyanaz, amit néhány évvel ezelőtt átélt az ember. Koszos, elnyűtt és fáradt. Azért még nem annyira lecsúszott, mint Budapest.

A Sacher torta (amelyből az igazi a Sacher szálloda cukrászdájából, igaz méregdrágán) az tökéletesen ugyanaz.

A borjúhúsból készült bécsi szelet ugyanolyan finom az egyetemisták kedvenc helyén (és a mi kedvenc törzshelyünkön - köszönjük Mimi és Batka) és nem hagytuk ki, most sem.

És jó volt találkozni Eszterrel, aki évfolyamtársam volt, most pedig tanársegéd Bécsben az egyetemen.

A konferencia nagyon jó volt, persze reggel a legfontosabb az volt, hogy a felkinált wifin megnézzük leveleinket, megjött-e már a vízum. Még nem, de tudjuk, hamarosan megjön.

András