Ma

Bloggokra általában csak a jó dolgokról ír az ember... nos a mai nap amolyan rossz nap. Tudjátok, amikor reggel az ember kinyitja a szemét és már rögtön tudja, hogy jobb lenne úgy tenni mintha nem is jött volna el ez a nap. Nos ez egy ilyen nap volt. A legrosszabb benne az volt, hogy mind a ketten így keltünk.
Luca napok óta beteg, vagy talán csak elfáradt az óvodásdiban, mert általános szokásaitól eltérően reggel 9-ig alszik immár harmadik napja. Talán sikerül kipihennie a nagy változások okozta fáradtságot. Tény, hogy a héten már nem megy óviba hiszen már csak másfél nap van hátra a hétből. Viszont ettől a beteg gyerekes állapottól, mi is fáradtabbak vagyunk. Nem tudunk dolgozni, haladni a dolgokkal. De ez van. A nagyobbik baj, hogy tegnap óta nekem is fáj a torkom, ami igencsak a Luca féle bacik jelzései és valahogy nincs sok hangulatom lebetegedni.
Jövőhét végén országos bajnokság lesz, gőzerővel kellene készíteni a csaptot, de valahogy most ehhez sincs erőm meg kellő lendületem, pedig igen fontos lenne az egyesület szempontjából jó eredményekkel térni haza.
Egy szó mint száz, le vagyok hangolva... nem találom a helyem... nem megy semmi... se munka se gyerekek - semmi.
No, azért egy kis sikerélmény van, Arikának holnapra meg kellett tanulni egy versikét és sikerült.
Ennyi.
Ildi
Térképkiadónk egyetlen vevőjelöltje ma vonta vissza a sorozatos hitegetését. Többek között azt mondta, hogy nem ért egyet az alacsony árkategóriájú térképeinkkel. Most aztán akkor hosszútávon fog szenvedni tőle...hahahahha.
Ma elkeztem a fogorvost, ugyebár Au-ban ez drága játék. Utálom a fogászatot és kiemelten félek is főle. (egyszer egy nem teljesen érzéstelenített idegbe szúrtak, majdnem lenyeletem a tűt). De azt mondtam, hogy Ausztrália miatt akár a golyóimat is satuba szorítom. Na, azért ezt nem kell készpénznek venni.
András

Pán Péter

Ma voltunk Budapesten jégrevűn. Megnéztük a Pán Pétert az Arénában.
Rendkívüli élmény volt! Csodásan korcsolyáztak aranyosan mefogták a mese lényegét és szép volt. Luca is és Arika is egy kevés popcorn kíséretében szó nélkül érdeklődve nézték végig, pedig majdnem 2 órát tartott.
Az a helyzet, hogy nekünk is ugyanolyan élvezetes volt mint a lányok számára. Szóval, nem bántuk meg.
Kedves programunk volt.
Arrafele az autóban több aranyos párbeszéd is kialakult a gyerekeink és köztünk. Arika költött egy kis verset:
"Nő a fű,
itt van a zsű."
hogy pontosan mi a zsű, nos azt nem sikerült kideríteni, de szerinte a lényeg az, hogy rímel.
Luca lányunk sem maradt aranyköpések terén Arika mögött! A következő párbeszéd hangzott el:
Luca: Közel vagyunk már?
Apa: Már a központban vagyunk.
Luca: Központ?... szép neve van...
Most meg küzdünk, mert el kéne végre aludni, hiszen holnap reggel óviba kell menni... Csakhogy ezt könnyű mondani, de nehezebb megtenni egy ilyen szép nap végén!
Ildi

A technika csodája

A mai bejegyzésem két részből áll.
1. Győzött a Munkáspárt. Előnye 6,3%. Nagybátyám szerint ez jó. De, majd meglátjuk. Amit mondott, hogy az utolsó pár száz méteren mindkettő a jól képzett bevándorlást támogatja, tehát elvileg bármelyik megoldás jó lett volna nekünk, de győzött a Munkáspárt. Programjukból talán a leginkább minket érintő pont a kisgyermekes családok támogatása az óvi terén, nagyobb mértékben és azt ígérték, hogy a finanszirozás formáján is alakítanának, hogy kissebb teher legyen a családok számára.
2. Ismét Skype. András sokszori unszolására, előfizettünk a SkypePro nevezetű csomagra. Kicsit szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban. de kellemesen csalódtam! Szóval, ez a csomag arról szól, hogy ha előfizetsz rá, ami havi 2 euro, vagy féléves előfizetés esetén 10 euro(+ÁFA=11.5euro), minden helyi hívás díjtalan, csak valamilyen nagyon minimális kapcsolási díjjat számítanak fel. Vagyis, most hívhatok Magyarországon bármilyen vonalas telefonszámot, mert a kapcsolási díjon kívül, a percdíj=0Ft. A dolog pikantériája, hogy az előfizetés nem országhoz kötött. Tehát, ha holnap Ausztráliában jelentkezem be a Skype-on, akkor, ugyanez a helyi hívás díjtalan dolog érvényes az összes Ausztráliában hívható vonalas telefonszámra.
Ezen kívűl, vásároltunk Skype egyenleget is. Ott is egy 10euros csomagot, mert szerintem utalás szempontjából is az a gzdaságos, és felhívtam a Skypon keresztül Ausztráliában a nagybácsimat. Beszéltünk 32percet és az egész beszélgetés belekerült 0.6 euroba, azaz kb 160Ft-ba. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Még ilyen olcsón, a Skypon kívül nem beszéltem külfölddel, ki lehet számolni, a percdíj valahol 5 forint körül van.
Szóval... eddig mindig az volt a gond, hogy pl. a nagybácsimék nem ülnek a számítógép körül ezért nem nagyon lehetett velük Skypon kommunkiálni, de ez a nevetséges percdíj, ezt a problémát is elhárította, hiszen, én azt mondom, hogy ez majdnem ingyen van és a normál megszokott telefonra érkezik a hívás.
Hát ennyi.
Mindenkinek jó napot!
Ildi

Szürke mindennapok

Annyira nem szürkék, mert mindennap történik valami, csak a nagy válasz nem jön, illetve az a visszajelzés ami már arra utalna, hogy valahol, valaki már foglalkozik a mi ügyünkkel is.
Egy szó mint száz, tényleg ez a legnehezebb időszak az egész vízumosdiban. Tegnap írtam Zolinak, hogy tud-e valamit, és jött is azonnal a válasz amit egyébként is tudtam, hogy azonnal szól ha valami van... Tudom, persze hogy azonnal szól, hiszen mindannyiunk érdeke... És ha valaha ezt a bejegyzést elolvasod Zoli, ne haragudj, csak olyan nehéz ez a várakozás...
A lányok ma itthon vannak, mert az óvodában ma továbbképzés van, tehát zárva az ovi. Ez persze sok apró itthoni konfliktus elsimitásával jár. Közben gyönyörűen süt a nap, ezért hamarosan elmagyünk egy kicsit levegőzni. Főleg a gyerekek, mert különben nem lesz délutáni alvás.
A dolgok lassan gördülnek előre. A házunk még mindig a mienk, a cégünk úgyszintén. A házat most már január elseje előtt nem is adnánk el, mert az új adótörvény értelmében nem kellene adózni a ház után, mert több mint 5 éve a mi tulajdonunk.
Közben meg álmodozunk. Iskolákat nézegettem a célállomás területén, közben egyy incur-pincurnyi betekintést kaptam a kinti iskolarendszer és oktatási irányelvekből. Igen barátságosak. Amikor itthon ovit választottunk Arikának, felmerült bennünk az alternativ oktatási irányzatok kérdése is, hiszen Arika epilepsziás ezért nem mindenben illeszkedik a kortársaihoz, bár esze hál istennek van.
Aztán mégis a megszokott hagyományos óvoda rendszert választottuk, mert úgy gondoltuk, hogy ha ebben a világban kell érvényesüljön, akkor ez a legjobb felkészítési mód rá.
Azt hiszem, hogy a kinti oktatási rendszer és stílus, valahol az itthoni két irányzat között van. Azaz, ha jól látom, van követelmény rendszer, de ugyanakkor nincs az a nagyon kemény poroszos fegyelem, ami sok esetben a kreativitásnak nem ad teret. Nagyon tetszik, hogy a gyerekeket úgynevezett projektekbe vonják be, melyek keretében kiveséznek egy-egy témát, és azt hiszem az is tetszik, hogy az óvoda és az iskola között nincs olyan nagy szakadék, hanem szépen észrevétlenül nőnek bele az iskolai követelményekbe.
A másik dolog ami nagyon tetszik, hogy az iskolák minden évben készítenek beszámolót, melyben a teljesítményükről találsz információt, és természetesen ezeket publikálják honlapjaikon. Vagyis látható, hogy az iskola dolgozik, jól körvonalazott céljaik vannak, amiket meg is fogalmaznak, és be is számolnak arról, hogy mit sikerült és mit nem elérni. Ugyanez itthon nincs. Csak hallomásból informálódhatsz, hogy ez a suli erősebb a reál tárgyak terén, vagy a humán tárgyak terén, de semmi egyéb info forrás nincs.
Kicsit hosszúra sikeredett, de remélem nem volt unalmas. A témát már körbejártam párszor, de még mindig nem teljesen tiszta, de azt hiszem erre a témára még visszatérünk. JA a legszuperebb az, hogy bár nem vagyunk ott, mégis igen komoly képet tudunk alkotni a témáról és ez hihetetlen, hiszen majdnem egy teljes világ választ el Ausztráliától!
Ildi

Sztrájk, Skype, Suli

Ma sztrájkol Magyarország, most már több embernek is elege van abból, ami itt történik. Az idei év számunkra, és gondolom sok másnak is kegyetlen volt. Év elején, mint bogáncs ránk akaszkodott az APEH, több, mint két millió Ft adótartozást vertek a nyakunkba,... a jövő hónap elején fizetjük vissza az utolsó részletet. Erre a jóérzésű többség azt mondaná, hogy büdös burzsuj fizess adót, mert ha nem, jön a büntetés, megérdemled. Csak az az igazság, hogy ez olyan, mint a teheráni rádió esete, igaz volt, hogy tartozunk, mert elfelejettünk egy nagyobb számla után befizetni az ÁFA-t, de tényleg, véletlen volt. De a tartozásunk, a kivetettnek a fele volt. Hiába mondtuk, a fellebezéshez be kellett volna fizetni az összeg egy bizonyos százalékát illetékként, arra meg nem volt keret. Igy a túlfizetéseket átvezetthettük (kegyes halál). Csak mellette belerokkantunk, elegünk lett. Jövőre, a minden évben (az eddigi 12 év alatt, mindig nyereséges volt a térképkiadónk) befizetett adónk hiányozni fog az álamkasszából, ugyszintén az idén tönkretett és bezárt több tízezer kisvállalkozóéval. Többek között ezért is megyünk el Ausztráliába . Ami nem egy olcsó mulatság, nem mindenki engedheti meg magának. Jövőre itt nagyon kemény év vár az emberekre. Ezért, szolidaritásomat fejezem ki a sztrájkolókkal.

Skype. Két hír. Tegnap előfizettünk a Skype Prora, ami havi 500 Ft-ért korlátlan beszélgetést tesz lehetővé a bejelentkezett országban. Most itt, majd ott. A másik hír, hogy már Ausztráliában is kapható a 3-as szolgáltatónál (havi $20 két évig, ha jól értettem) a Skype telefont, ami a szolgáltató saját 3G-s hálozatát kihasználva lehetővé teszi az ingyenes beszélgetéset. Mi szeptemberben használtuk a 3-ast, elég népszerű a kinti család körében. Igaz, volt, hogy nem találta meg mindenhol a saját hálózatát... Kiváncsi vagyok, mi a véleményetek róla.

Suli. Ildi már a hetedik iskolát böngészi át tüzetesen a jövőbeli lakhelyünk környékén, jó tudni, hogy, mint általában ebben is felkészülünk. Sokan mondták, hogy milyen jól csináljuk. Nos...igazuk van. Erre az a recept, ha el akarsz menni a világ végire (jó, tudom, az ÚjZ.), akkor tessenek felkészülni előtte, mert jobb, ha tanul az ember vizsga előtt.

András

A félig üres/teli pohár esete

Ma reggel...
Ari: Apa van egy rossz hírem. A hó métereket olvadt el.
Luca: Apa van egy jó hírem. Nem olvadt el teljesen a hó.
András

IELTS 6,5

Ma tudtam meg az eredményemet: 6,5. Igazából nagyon örvendek neki és azonkívül büszke is vagyok rá. Az igazság az, hogy az én szintem egy picit ez alatt van, és ez nem szerénység, hanem az itthon mért tesztek eredménye. Igaz, tavasszal részt vettem az utsó BC felkészítőn és 5,5-öt írtam, de Henry azt mondta, hogy több van bennem, csak gyakorolni kell. Erre jó volt a melbourne-i út (igaz, a rokonokkal magyarul, a rokonok rokonaival románul ment a speak). A barátaink is tudtak magyarul. Szerencsénkre a múzeumban és a pályaudvaron nem tudtak magyarul. És Craig-ék sem tudtak magyarul, amikor meglátogattuk őket (ők eredeti déli-félteke szülöttek: ozzi-kiwi család), ők tudtak azonban angolul és ozziul is, de a kedvünkért az előbbit választották és azt is lassan. Még a Victoria piacon is lealkudtam az Ildi mellényét 5 dollárral a kínaitól (szerintem ő is tudott angolul...vagy tudta, a hangsúlyomból, hogy itt alkú nélkül nincs vásár és szabadulásképpen engedett). Tény, hogy sokat jelentett. Azóta sikerült itthon megnézni a Gyűrűk Urát eredetiben és többnyire értettem is. Meg sokat gyakoroltam. És akartam. Nagyon akartam. Összejött.
Az eredményért vonattal mentem fel, mert lehullott az első hó (és nincs téligumink...remélem nem is lesz többé). Berögzöttségből kértem áfás számlát is a jegy mellé. Rögtön felvette velem a szúrós szemkontaktust, ami az ilyen pluszmunkáért jár, majd be kellett diktálni a cégnevet. Mire ő: PannonCart?, mi készítjük a térképeket?, hogy ők annak idején vettek egy Budapest - Magyarország térképet és meglepődve látták, hogy tatai cég, annyira meg vannak elégedve vele. Mondhatom, földbe gyökerezett a lábam és elérzékenyültem. Úgy érzem, nem volt hiábavaló az elmúlt 11 év. (igaz, most már úgy nem tudunk megélni belőle, hogy vannak olyan tortaszeletei a piacnak, amelyben mi vagyunk a vezetők...és még komoly vevő sincs a cégre...). Ez Magyarország ma.
A Keletitől trolival mentem a Benczúr utcáig és ledöbbentő volt a pesti valóság. Én nem így emlékeztem erre. Igaz lepusztultság mindig is volt, de jellemző volt erre a területre a kapualjakban, pincékben működő kisvállalkozások sokasága. Most 10-ből 8 rács és redőny mögött állt. Mai hír, hogy úgy lett az ország gazdasági növekedése 1%, hogy a statisztikai hivatal változtatott a számítási módszerein, úgy, hogy beszámította a prostitúciót és drogkereskedelmet.
De semmi gond, úton vagyunk. Jövünk.
András

Ami azóta történt.

Az elmúlt napok kicsit gyorsan pörögtek. András szokatlanul, egész héten úton volt, vagy mert órát tartott az egyetemen vendégelőadóként, vagy mert apukámat vitte a buszhoz, mert hazament Kolozsvárra, vagy mert versenyre kísért engem a nagy Budapestre.

Azért nyugodtan állíthatom, hogy a hét legnagyobb eseménye számunkra az Ippon Shobu Magyar Bajnokság, amire 5 tanítványom neveztem be. Ez egy igen rangos esemény. Nagyságát az is jelzi, hogy igen komoly létszámban vettek részt karatékák és ami még inkább jellemzi, hogy ezen eseményen nincs kezdő-haladó bontás a különböző korosztályokon belül. Számunkra idén úgy sikerült, hogy mindannyian éppen súrolták a nevezhetőség határát, ezért bevallom őszintén nem is voltak túl nagy elvárásaim a gyerekekkel szemben és bizony megleptek! Mindenki , na jó egy kivétellel, önmagához képest hozta a maximumot. Ez igen fontos és számomra megnyugtató. DE ami még ennél is fontosabb, hogy érmeket is hoztunk haza, pontosan két darab bronzérmet. Nos erre most nagyon büszke vagyok.

Ennyit a szombatról.

A mai napunk kicsit nyugodtabban telt, azaz, verőfényes napsütésben indultunk a Dekatlonba bakancsot vásárolni a gyerekeknek, mert valahogy idén így jön ki a lépés. Kell a nagynak is meg a kicsinek is...

A viccesebb viszont az, hogy sűrű havazásban jöttünk viszont haza... Kellett már a bakancs!

Aztán, az ínyencebbek kedvéért leírom azt is, hogy vásároltunk kb egy kilónyi mangalica zsírnak valót. Amit ma miután legyúrtuk délután a gyerekeket ki is olvasztottunk és bizony a házi mangalicazsírnak más íze van mint a boltinak. Sokkal finomabb. Jaaa, majd elfelejtem a legfinomabb melléktermékét!

A tepertőt!

A délutánunk az ilyen, meg ehhez hasonló kreatív percekkel telt el. Például, a lányok felfedezték, hogy a lego és a duplo összeépíthető, Arika pedig megalkotta élete első lego repülőgépét, teljesen egyedül! Tudom, hogy ez nem tűnik olyan nagy számnak, de mielőtt legyintene bárki, büszkeségünk abból fakad, hogy epilepsziájából fakadóan, kicsi keze úgy remeg, hogy az apró legoval eddig meg sem próbált játszani, hiszen nem talált egymásra a kockákkal! Ezért aztán a mai nap igazi győzelem, mert segítség nélkül, teljesen egyedül, de még szülői felügyelet mentesen sikerült végre neki is alkotnia! Reméljük ez csak a kezdet.

Bár kicsit később, de végre sikerült legyűrni a csajokat, így most van időm pötyögni. Aztán hamarosan kezdődik egy újabb hét. Ez sem lesz rövidebb, sőt, csütörtökön megyünk kontrolra Arikával, ezért csütörtök délutánig számomra nagyon lassan fognak telni a napok...

Ildi

Orvosi vizsgálatok

Kicsit hosszú lesz, mert a nap is rendkívűl hosszú volt.
Miután egy hete kb. megvan a HIV-teszt és eredménye, ma reggel 7,10-kor felkerekedtünk ahogy azt mondani szokták, kutyástól-macskástól-gyerekestől, hogy túlessünk az orvosi vizsgálatokon.
Annak rendje módja szerint volt időpontunk és azt hittük, hogy felkészültünk az egésznapos tevékenységre, mint utóbb kiderült, erre nem lehet felkészülni...
Természetesen, a Pest abszolút csúcsidejében értük el a város határát. Ez gondolom, azoknak akik valaha is éltek Budapest környékén, egyértelmű jólismert állapotot jelent. Aki meg nem, nos annak csak annyit, hogy képzelje el, hogy fél óra alatt 50-60km-ről elér Budapest határáig, onnan meg a hátralevő 10 kilométert megteszi majd 1 óra alatt.
A nagyobbik baj nem ez volt, hiszen ez hozzátartózik a mindennapos életünkhöz. Csakhogy Luca úgy gondolta az életünk nem elég bonyolult, ezért miután 10 percen át fájlalta a hasát, se szó, se beszéd, kipakolta reggelijét az ölébe, illetve az autóba. Nagy nehezen levakarództunk a város határában lévő utcsó OMV benzinkúthoz, ahol legnagyobb meglepetésemre a mosdóban melegvíz folyt a csapból, levakartam a szvetterkét és a nadrágját és megpróbáltam legjobb tudásom szerint szalonképessé varázsolni mókus-Lucát. Az autóban pedig a kórházig szárítgattuk a nacit a légkondi segítségével. Majdnem teljesen száraz volt mire ismét bele kellett rázódni. Sajna a szagát telejes nem tudtam semlegesíteni amitől bizony Lucának egész napra volt a cserfes szája mellett egy jócska alapodóóórja.
Miután megkaptuk a beutalókat és kifizettük a vizitdíjjat az autómatáknál, irány a vizeletminta. Egyszerűen hangzik. Csakhogy nem tudtuk, hogy mivel Arika betöltötte az 5 évet neki is kell... Ebből aztán másfél órás 5 felvonásos pisilési előadás kezdődött. Megivott kb 1 liter folyadékot, plusz a reggeli kakaó, de annyira drukkos lett a feladattól - felnőtt vécé, kis pohár a pisinek, stb.- hogy egyszerűen szegénykémnek nem ment, és kész. Most már lazán tudok róla beszélni, de bizony a reggel volt egy két pillanat amikor falra tudtam volna mászni...
Ezután irány a röntgen, hiszen mi felnőttek át kell essünk a "fotózkodos" eseményen is. Szóltunk, hogy gyerekeink vannak, és hogy nem-e tudnak előrevenni, hogy ne kelljen velük ott egy órát az időpontunkig várni, mire a hölgy, jaaa maguk kivándorlók?... és kb ennyi. Aztán, bár nem kellett várnunk egy órát, azért jócskán vártunk. Amikor meglettünk, mondják , hogy menjünk előre az ablakhoz ott adják majd ki a leleteket és kb 1-1,5 órát fog ígénybe venni. Hát, bogdanovitsék berendezkedtek... mire kilép a dokinéni az ajtón és rámmordul, hogy nem tudom, hogy a gyerekek itt sugárzásnak vannak kitéve? Mondom, hogy, és akkor hová menjek velük? Hát mondja, mindjárt tesz róla. Bement és nem egész 5 perc múltán megvoltak a leleteink! Ennyit a több mint egy óráról. Jó tanács a későbbiekre, másoknak - szóljatok a sugárzás veszélyeiről és károsságáról ha gyerekekkel mentek! - hátha segít.
Ezután már csak 1,5 órát vártunk a doktorúrra, mert sajna mi hamarabb értünk vissza mint ő az irodájába, de a kedves, segítőkész, hihetetlen türelemmel bíró aszisztensnőjének, a Saci néninek köszönhetően, aki egy tündér volt, a gyerekek nem érezték az idő hosszát! Bár tudom, hogy biztos nem olvassa, mégis köszönöm, hogy megmentette a napunk. Ezután, a sok papírmunka és akár hiszitek akár nem, mire minden boritékba került 16,10 lett. Hulla fáradtan indultunk haza.
András még elszaladt a postára és feladta EMS-el, a csomagot, így elmondhatjuk, hogy túl vagyunk rajta.
Hát ennyi. Azért a napból még hátra volt a jutalom játék és mese a csajoknak, hiszen ők egy órát aludhattak hazafele :). De ez már nekünk is jutalom volt. Csodállom a gyerekeinket, mert úgy háromóra magasságában, ha nincsenek ők, lehet hogy már én is kapartam volna a falat...
Ildi
Egy kis kiegészítés:
Legnagyobb méretű boríték kellett, ezért A2-es boritékot vettünk, de sajna párnázottat, a tüdőfotó kb 1 mm-el nagyobb. Érdemes letesztelni előtte. Helyben megnöveltük egy szikével. Parkolójegyet sem érdemes venni, úgysem lehet kiszámítani, meddig ülsz, a végén úgyis megbüntetnek. Az EMS kb. 9000, a DHL kb.15000, mindenki döntse el, melyiket választja.
András

És ha nem lenne Internet?

Hát, mi megtapasztaltuk az elmúlt 3 napban az információáramlás hiányát!!!!
Hülyén hangzik, de nagyon kemény függőségünk van. Rosszabb mint a drog, és ez az internet függőség.
Ez a három nap hihetetlen módon ráébresztett, hogy milyen fantasztikus információforrás a net és mennyire hozzászoktunk, hogy minden amire kíváncsiak vagyunk, vagy legalábbis majdnem mindenre találunk megoldást a netten.
Szóval, nehéz napjaink voltak. Annál nehezebb, hogy ma délutánra kiderült, hogy a hiba nem a központban volt, hanem nálunk itthon. Sajna a hibára magunktól nem jöhettünk rá, de fő, hogy megoldódott.
Ami az elmúlt napokat illeti, nos András volt nyelvvizsgázni, reméljük meglesz a megfelelő szint.
Holnap reggel megyünk dokihoz. Mindent összevakartunk ami kellhet, megvásároltuk a létező legnagyobb boritékot, reggel korán kelünk és megyünk.
Ami ennél is fontosabb, hogy Luca lányunk ma először ottaludt az óvodában és nem volt semmi gond. Sőt. Szerencsénkre imád oviba járni! Végre van mivel megzsarolni ha rosszalkodik :).
Röviden ennyi. Az élet pörög és zajlik. Ezeregy feladat és tennivaló. Közben meg mennek a napi dolgaink is, hiszen hétvégén verseny lesz, készítenem kell a tanítványaimat és vinnem kell őket.
Reméljük minden jól fog elsülni.
Többet talán majd holnap.
Ildi

Egy nap

Tegnap nem volt erőm írni.
András korán reggel autóba ült és felment pestre a HIV teszt eredményért és egy tárgyalásra, hiszen eladó a cégünk.
A teszt persze negatív, a tárgyalás viszont érdekes volt. Számszerüsíteni nem akarok, de kicsit kiakasztott, hogy valaki, akárki úgy gondolhatja, hogy egy 11 éves mindig pozitív mérleggel rendelkező cégnek az átvételéért még nekünk kellene fizetni... hát ez övön aluli volt, azaz maga a helyzet volt megalázó. Az, hogy valaki úgy gondolja, hogy csupán üzleti meggondolásból, megsérthet. Megteheti, de ezzel pirospontot tuti nem gyűjt!
Aztán folytatódott a nap... felhívott a könyvelőnk. Sajnos el vagyunk maradva egy kis könyvelési díjjal. Azért hívott, mert egy nagyon kedves ismerőse nagyon meg van szorulva és töle kért kölcsönt, és nem-e tudunk fizetni, hogy ő is segíteni tudjon. Szerencsére már megvolt a pénz, azonnal vittük, csakhát olyan lehangoló, hogy mire kellett a pénz.
Dee, itt még nem ért véget a nap. Este, mivel ma 1-e van, elmentünk vásárolni, sok ember, hosszú sorok, sok ideges ember. Már a kasszánál jártunk, amikor a szomszéd kasszánál egy középkorú párra lettünk figyelmesek, a hölgy fülig pirulva szorongatott egy liter olajat. Az úr, ... , egy maréknyi egy meg kétforintosokból próbálta összehozni a hiányzó összeget. De, csak a többi alapélelmiszerre jutott, az olaj meg visszakerült az ideges éppen hogy nem káromkodó de millió szúros, rosszalló pillantást vető kasszás hölgyhöz. Sajnos későn kapcsoltunk, hiszen a tízezer forintos bevásárlásunkba belefért volna egy liter olaj. :( Amit viszont szomorúbbnak tartok, hogy amikor kifordultak, rákérdeztünk, hogy segíthetünk-e és felajánlottuk a hiányzó összeget, de mosolyogva visszautasították, hogy csak nem hoztak elég pénzt, csak elszámolták magukat. A szomorú az, hogy ők is mi is tudjuk, hogy otthon sem lesz több pénz, legfennebb kevesebb olajjal fognak főzni.
Az jutott eszembe, hogy vajon miért vagyunk olyan büszkék, hogy nem vagyunk képesek megszorultságunkban elfogadni a segítséget a baráti jobbot? Pedig, csak annyit kell tenni, hogy legközelebb te segítesz valakinek aki rászorul, és rögtön kicsit jobbá, elviselhetőbbé válik a világ. Azt hiszem túl idealista vagyok. A valóság sokkal szürkébb és elviselhetetlenebb, mint gondolnánk. És mégis, az élet megy tovább és csak remélni tudom, hogy legalább a gesztustól egy jobb estéjük volt és reményt öntött beléjük, hogy a világ lehet más is.
Hát ennyi.
Ildi
PS Azért nekünk is hitelkártyával kellett fizetni
András