Először is üdvözlök mindenkit aki esetleg valamikor az általunk írt sorokat olvasni fogja. Azt hiszem, hogy a mozgató rugót e blog indításához azok irományai adták, akiknek gondolatai nekünk is segítenek és eddig is segítettek döntésünk meghozásában.
És most vissza az éppen aktuális életünkhöz...
Nos haza jöttünk.
Pár napig hiányzik az ember és annyi feladat gyűl fel, hogy alig bírja elvinni.
Nos szerencsésen jártunk. Minden megvan amit szerettünk volna, ami pedig nincs az meg majd megérkezik idővel.
Ami az ügyintézést illeti Kolozsváron, nos az igen érdekes volt időnként. Azt hiszem most szembesültünk először igazán azzal, hogy már teljesen másképp látjuk a világot. Valahogy nem ment úgy a tülekedés mint máskor, sőt kifejezetten kerestük a nyugisabb megoldásokat és láss csodát!!! Sikerült mindent minimális stressz mellett megoldani. Ugyanakkor igen mulatságos szituációkat is volt szerencsénk végignézni.
A legérdekesebb és mulatságosabb helyzetet a rendőrségen az erkölcsi bizonyítványokra várva láttuk. Próbáljon mindenki elképzelni egy kb 30m2 -es helységet, ahol egy pult mögött két hölgy ül és végzi az adminisztrációs munkát. Az ember belép a helységbe és két sort talál, az egyik hosszabb és közelebb van az ajtóhoz, a másik kicsit bennebb és LÉNYEGESEN rövidebb.
Mit tesz az átlagember. Belép és beáll a hosszú sorba, mert ahol sokan állnak az biztos nekik is jó. A rövidebb sor a "kiváltságosok"-é. Azért hívom így, mert ebbe a sorba tapasztalat szerint CSAK az élelmesebb polgár állt be, aki előbb szétnézett, majd vagy megkérdezte miért rövidebb az a sor, vagy csak egyszerűen a kisebb fáradságot választotta. Az érdekes az, hogy bár a kérdezők hangosan kérdeztek és mindenki hallotta a választ, hogy mindkét sorba lehet állni, a hosszabb sor tagjai szinte soha nem álltak át a rövideb sorba. Azért ez megdöbbentő! Nem?!
Én mindig ügyeskedő erdélyinek tartottam magam, de valahogy ezek után már nem igazán tudom hogy pontosan mit is értettem én ez alatt, vajon a rövidebb sor pszihológiáját? vagy csak az elszármazás és a túlélésért való küzdelem tett azzá aki ma vagyok? Nem tudom. Ma már nem tudom.
Most ismét világgá készülök, immár családostól, gyerekestől. A legfurcsább az, hogy évekkel ezelőtt, amikor András egy vicces "hóegér" mellett megkérte a kezem és azt mondtam, hogy vele akár a világ végére is elmegyek, nos, nem tudtam, hogy utunk tényleg a világ végére vezet.
Ildi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése