Szia,
a kivándorlásos ötletek, akkor jutnak eszébe az embernek, amikor mer úgy gondolkozni, mint Alexa tette.
Tiszta gondolatok, nemes cselekedetek. És mindig felébredünk, hogy lehetetlen megvalósitani.
Mi 1996 óta egy kis térképkiadót vezettünk, saját erőből épitettük fel, a nulláról. Az elején fantasztikusan indult,
volt megrendelésünk, volt bevétel, be is vásároltunk belőle, számitógépek, digitalizáló tábla, nyomtató, irodabérlés.
Nagy álmok inditása. Ha a nagyoknak van Budapest és Magyarország térképe, akkor nekünk miért ne lehetne.
Le próbáltak beszélni, minek egy új a piacon, amikor van másik négy-öt. Mondtuk, hogy mi jobbat akarunk késziteni, és szebbet.
Aztán egy évig semmilyen megrendeléshez se jutottunk, ki is lépett két tulajdonos. Késöbb, az utolsó is.
Sok munkával, lassan beindult, volt és, amikor csak mi többet adtunk el, az összes többinél összesen.
Bár folyamatosan küzdöttünk a hóvégére tornyosuló számlahegyekkel, mindig túléltük. Bár sokszor sorba se kellett állni, mert az összegek, mindig feljogositottak a főpénztárhoz.
Közben egyetemre is jártunk és mindketten elvégeztük a doktori iskolát is.
Jöttek a lányok és baba mama egyesületet alapitottunk http://www.haztuzorzo.hu
Volt egy saját alapitásu sportklubbunk is (karate), volt, hogy évente majdnem 100 országos, nemzetközi dobogós helyet hoztak az általunk nevelt gyerekek.
Lefordítva, mondjuk olyan életünk volt, mint, ahogy anno a polgárt lehehett definiálni. Olyan emberek voltunk, akik képesek voltak a saját vállalkozásuk által biztosítani a megélhetésüket, sőt még idönként 1-2 embert foglalkoztattunk is.
2006 volt a döntő év a kivándorlásunk szempontjából. Egyrészt anyagi bevétel szempontjából rekord évünk volt, megnyertünk egy versenytárgyalást 250000 Magyarország autósatlasz elkészítésre a pécsi dohánygyártól. Hogy érzékeltessem a mennyiséget, ez kb. lefedte a teljes piac 5 éves mennyiségét.
Aztán vérszemet kapott az adóhivatal és így tovább. Egy velük történt telefonbeszélgetés után az emeleten feküdtem a földön és Ildi szolítgatott.
Meg aztán jött az el lehet innen menni beszólás, majd az októberi események.
És listát írtunk, hogy ha elmennénk, akkor miért. És az első szó a listán a nyugalom volt.
Rá egy évre kijöttünk egy konferenciára, körbenéztünk és döntöttünk.
És megvalósítottuk a döntést. És a lista első szava teljesült.
No, persze a karácsony itt is mozgalmas, de az ajándékok egy részét interneten, meg másik részét időben megvettük.
Idén volt először élőfánk, személyesen választottuk és vágattuk ki. Karácsony elött, kimentünk a tengerpartra (15 perc) és fürcsiztünk egy jót.
24én ajándékot bontottunk, szokástól eltérően, sőt a fa is néhány nappal hamarabb állt.
Vasárnap templomba mentünk, jó volt látni a zsúfolt (magyar református) templomot. Itthon ebédeltünk, barátainkkal, sült libacombot. Este a távoli család (Ildi nagybácsija) közös karácsonyán vettünk részt egészen későig. Másnap pedig az életem első töltöttkáposztáját ebédeltük. Nos valahogy így telt.
Tegnapelött kimentünk a Dandenong hegyre naplementét nézni. Tegnap sárgabarackot szedtünk, lekvárt főztünk.
Közben, néhány órát pedig Lonely Planetes munkával töltöttük.
Nyugi van.
Ahogy itt mondják: no worries.
András
