2008-12-07

Fantasztikus

mert sok mondanivalónk van és az események is pörögnek. Meg csodálatos képeket is csinálunk mostanság. Ezért több téma is teritékre került, de nem egyszerre, hanem majd egymás után fogjuk megírni.
Ezért fenyegetésképpen csapongni fogunk az időben. Most ebben a percben a 7HD tv-n a Gyűrűk ura megy, fantasztikus a film. Más is az volt ma.
Kezdjem az elejétől? OÁÚuuuu... Ezt hallottuk, amikor a lányok felfedezték a csokimikulást és MM csokigolyókat. Ja, tudjátok, hogy itt van mentolos csokis is? Meg mentolos KIT-KAT és Lufflé Aero. Ez csak zárójel volt.
Egyszóval öröm volt hallani őket, mennyire örvendenek. És előzetes tervünktől eltérően nem járt virgács Arikának, szerintem tartott is tőle egy picit. Ez egy ilyen ország.
Aztán összepakoltunk és kiruccantunk a természetbe, megnéztük a Stepenson vízesést, Marysvillben.

Olvastam róla, láttam képeken. De a valóságban más volt, egyszerűen fantasztikus.

Ja, a nap végén megbeszéltük a nap dolgait a lányokat, megkérdeztük őket, hogy mi volt ma a legjobb. Luca azt mondta, hogy a vízesés és a tündérek. Ari nem tudott válaszolni, majd késöbb azt mondta, hogy ott a vízesésnél az ölömben.

A másik fantasztikus esemény a Bruno kertje volt. Már akkor sejtettük, amikor a ház egy zugában felfedeztük, hogy ugyanolyan tibeti imazászlójuk van, mint amilyet Annától kaptunk Nepálból.

Olvastam róla, láttam képeken. De a valóságban más volt, egyszerűen fantasztikus.


Több képet most nem rakok fel, majd a Picassa-ra, alkalomattán. Több ez, mint művészet. Aki az élet működésének más tájékára is tévedt, ismeri-használja az energiát, az megérti, miért más ez a kert. Azt ami sokak számára csak a fantasztikus könyvekben/filmekben létezik. Utánunk jött a kertbe az unokájával egy nő, s elbeszélgetünk a tündérekről. A kijáratnál találkoztunk ismét, ott derült ki, ő volt Bruno párja. Ők 16 éve vannak itt és sajnálattal mesélte, hogy a lánya nem tanult meg flamandul, jó volt hallani a lányaink csicsergését. Ide biztos visszatérünk.
Fantasztikus nap volt a mai. És befejezésképpen sütögettünk egy kis tarját és csirkemellett. Nem találjátok ki, milyenre sikerült a fűszerezése. Egyszerűen fantasztikus volt.
András

3 megjegyzés:

Krisz írta...

Ha tetszett nektek Bruno kertje, szerintem ez is tetszene nektek:
http://www.parkweb.vic.gov.au/1park_display.cfm?park=216 Ugyan nem tunder vilag, hanem aboriginal, de ez is varazslatos hely. Es nincs messze az edessegboltbol. ;)

Fiziék írta...

Kérjük a beígért többi képet is!
Hugi

Krisz írta...

Ha mar ajanlas:
A cseresznyefarm megvolt mar nektek? :) gyerekekkel is jo szorakozas lehet, szedd magad akcio december-januarban.
http://www.visitmelbourne.com/displayobject.cfm/objectid.A696627E-0EFA-4EE4-8B55CC30BE5519E3/

Keresés ebben a blogban