2008-08-28

Tél van

Itt legalább is. Annak is a vége. Úgy döntöttünk, hogy nézünk még egyszer havat. Igaz a cserkészek rendeznek egy buszos kirándulást, de az túl korán indul, s Arikának a mostani gyógyszerváltásnál több pihenésre van szüksége. Mára elkéreztettük az iskolából, és háromnegyed tizenegykor el is indutunk a hegyekbe. Az kb. 2 óra utazásra volt. Az utolsó városkában vettem lencsevégre ezt a képet, biztos valami helyi szörnyeteg lehet.
A belépő a hegyre 25$ volt és nem volt szükség hóláncra. Béreltünk szánkót és hótaposót. Az elején a központ mellett, majd kicsit odébb is kipróbáltuk a pályát.

Az alábbi kép apa és lánya közötti versenyszánkózást mutatja be.

Itt egy hógolyózás pillanatai következnek. Ari nagyon vágyott egy hócsatára, egész úton emlegette.


A végén, indulás előtt az önfeledt vidámság pillanatai. Magamról is ugyanezt tudom mondani, nem emlékszem, mikor tudtam utoljára ennyire kikapcsolódni, ellazulni, pedig csak néhány röpke órát voltunk ott. Persze hóembert is építettünk.

Persze hazafelé mindhárman elaludtak körülöttem, én csak szelltem a kanyarokat a csodálatos tájon. Képzeljétek, 30-40 m magas fák, alattuk őspáfrányos, olyan 1-2 m-es páfrányokkal. Mintha egy más világban jártunk volna. Nem lepődtem volna meg egy T-rex bőgésen sem. Már odafele észleltük, de hazafelé meg is álltunk egy kis horgásztanyán (pisztrángot és lazacot lehet fogni) és vettem egy füstölt pisztrángot. Most pedig blogírás közben egy isteien finom újzélani citromfagyit eszek, nyami-nyami.
Holnap az új autót visszük a útalkalmassági vizsgára (ez kell a beíratáshoz), majd Lucust oltásra.
András

4 megjegyzés:

Fiziék írta...

Végre egy picit nevettek is, nagyon jó látni ezt látni a lányokon!

calmblog írta...

Nagyon jó kis beírás:) A képek szintén nagyon vidámra sikeredtek, sugárzik belőlük a vidámság. Innen ugyan kicsit furcsa havat látni, brrrr....... és azt a csikorgó hideget! Na az nem hiányzik, de hát a lurkókért mindent megteszünk mi felnőttek.Öröm volt olvasni a beírást, minden jót Nektek!

Nori írta...

Hü...érdekes lehetett augusztusban szánkázni...! Édesek a lányok, sok ilyen boldog pillanatott kívánunk Nektek!
N&Cs

Mimi írta...

én meg aldis vaníliafagyit eszegetek budaörsön a gép előtt, nyami-nyami, és olvasom a blogotokat. puszi nektek!

Keresés ebben a blogban