2008-03-22

Készülődés Húsvétra

Mindenek előtt elnézést, de kicsit besűrűsödtek a napjaink.
Többek között jártunk Rákóczifalván egy nagyon kedves barátunknál, aki mesés rejtelmekbe vezetett be...
Ugyanakkor az óviban is Húsvéti készülődés zajlott, és csütörtökön meg is lett a Húsvétolás, sőt, Lucáéknál locsolkodás is volt! Tündéri kisfiúk kórusban zengték a locsoló versikét, a lányok pedig körbe ülve várták a fiúkat és csokitojással vagy hímestojással ajándékozták meg őket.
Ezzel a csütörtöki nappal, meg is kezdődött az óviban a tavaszi szünet. Ezt nem kell szó szerint érteni, mert foglalkozás van, de inkább gyerekmegőrzésnek nevezném az igen alacsony létszám miatt, hiszen ilyenkor van az iskolában is szünet.
Így aztán a lányok már pénteken, azaz ma is itthon maradtak.
Idén úgy döntöttünk, hogy előbbre hozzuk a nyuszi érkezését egy nappal. Ennek praktikus oka van, hiszen vasárnap délelőtt Budapestre megyünk a Papp László arénába, Disney tematikájú jégrevűre (halkan mondom csak, igen költséges mulatság...). Tehát ma készülödtünk, díszítgettük kicsiny hajlékunkat, tojásokat festettünk és a lányok matricáztak. Előbb ragasztott képet készítettünk. Ez azért fontos, mert Arikára rendkívül büszke vagyok, hiszen a pöttyökön kívül, minden a kicsi képét alkotó szírmot, levelet sajátkezüleg vágott ki!!! Nagyon nehezemre esett nem segíteni kicsi remegő kezeinek, de MEGCSINÁLTA! A Húsvéti sarkot a nagyobbik szobában egy tükör előtt alakítottuk ki. Apa hozott egy pár ágacskányi aranyesőt és feldíszítettük a lányokkal. Ilyen lett:

Miután mindennel végeztünk jöhetett egy kis pihenés... Azaz jött volna, de a lányok túlpörögtek ezért elmaradt a délutáni szunyóka :(. Pedig kivételesen mi is szívesen szundikáltunk volna egy ici picit.

Most meg úszó EB-t nézünk és jön megint az este. Mától keddig a remény is el lett téve a fiokba, hiszen odát már pénteken ünnepelnek. Holnap reggel pedig jön a NYUSZI!!!
Ildi
Ma különleges nap van számunkra, ugyanis napforduló van. Emlékszem, évekkel ezelőtt együtt ünnepeltünk ezen a napon a pomázi Klissza-dombon Szörényi Leventével, Csete György építésszel, Bencsik András újságíróval, Badinyi Jós Ferenc sumerológussal, Homonyik Sándor énekessel, Dúcz László íróval, Budaházy Eddával és sok más érdekes és értékes emberrel, kis és családias körben. Hallgattuk a Szervátiusz Istenanya szobrának rezgését a kis egy-két fős kápolnában és vártuk a tavaszt. Most is várjuk. Volt egy kis ősi magyar hangulata, sikerült évszázadokat átlépni, jó volt.
András



1 megjegyzés:

GzaJudit írta...

Szép kis húsvéti dekorációt csináltak a csajok! :)
Kellemes ünnepeket!
Judit

Keresés ebben a blogban